Ez egy elvetemült pánikintézkedés – így reagált a (PSZ) alelnöke, a kormányrendeletre, amellyel a kabinet egyszerűsítette a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok azonnali hatályú kirúgásának szabályait.
Az új szabályok szerint lényegében bármikor, rendkívüli felmentéssel vagy azonnali hatállyal kirúghatnak bárkit.
A kormányrendelet ráadásul visszamenőleges hatályú, tehát azok a tanárok sincsenek biztonságban, akik január 13-a előtt vettek részt polgári engedetlenségben.
A kormány lényegében elismerte a pedagógushiányt, az augusztusig tartó “mérlegelési” időszak ugyanis azt jelenti, hogy nem kell év közben kirúgni az engedetlenséggel tiltakozókat, végig dolgoztatják velük a tanévet, aztán majd nyáron szabadulnak meg tőlük.
Több ellentmondás is van a rendeletben, például abban,
hogy a módosítást az orosz-ukrán konfliktus miatt kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozva hozták meg, ám a veszélyhelyzet – legalábbis jelenleg – május végéig tart, nem pedig idén vagy jövő augusztusig.
A visszamenőleges hatály is alapvető jogokat sért, a rendelet emellett diszkriminatív is. Vizsgálják, hogyan lehetne fellépni a rendelet ellen – akár az Alkotmánybírósághoz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordulhatnak –, de az biztos, hogy nem fogják annyiban hagyni, mert ami most történik, az “a jogalkotási abszurditás tetőfoka”.
A kormány ismét visszaélésszerűen alkalmazza a felhatalmazási törvényt, teljesen nyilvánvaló, hogy a rendeletmódosításnak semmi köze az orosz-ukrán háborúhoz vagy a magyarországi háborús veszélyhelyzethez – (PDSZ) ügyvivője beszélt.
A rendeletnek az is célja, hogy félelemben tartsa a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozó pedagógusokat, senki ne érezze magát biztonságban, ami
“egy tipikus rendőrállami módszer”.