A hidegebb hónapokban az embereknek több alvásra lehet szükségük, alvásvizsgálatokon részt vevő emberek elemzésével ugyanis rájöttek, hogy az emberek télen hosszabb időre kerülnek az alvás során REM-szakaszba (az alvás gyors szemmozgásos fázisa, amikor álmodunk) – állítja egy új kutatás, mely a Frontiers in Neuroscience című idegtudományi szaklapban jelent meg.
Az átlagos alvásidő is hosszabb volt, de ezt statisztikailag nem találták jelentősnek a kutatók. Ugyanakkor a REM-szakasz, amely közvetlen kapcsolatban áll a cirkadián ritmussal (a napi biológiai óránkkal), amelyet a változó fény befolyásol – télen 30 perccel hosszabb volt, mint nyáron.
A tanulmányban alvási nehézségekkel küzdő, városban élő embereken végeztek poliszomnográfiás alvásvizsgálatot, de a tudósok feltételezése szerint jó alvókon az eredmény még kiugróbb lehet. Ha a kutatás eredményeit egészségesen alvó embereken is sikerül megismételni, akkor ez lenne az első tudományos bizonyíték arra, hogy az alvásunkat az évszakokhoz kellene igazítani, és a sötét hónapokban hamarabb lefeküdni.
„Annak ellenére, hogy télen változatlanul teljesítünk, az emberi fiziológia korlátozza magát, ezért érezzük februárban vagy márciusban úgy, hogy kifulladtunk” – mondta Dr. Dieter Kunz, a tanulmány egyik szerzője. (Guardian) 0