Orbán tulajdonképpen megmondta, hogy kilépünk az Európai Unióból miniszterelnök stratégiájáról

Orbán tulajdonképpen megmondta, hogy kilépünk az Európai Unióból miniszterelnök stratégiájáról


Magyarországot

kivezeti Orbán Európából

 

 

A Graphisoft alapítója szerint a miniszterelnök szavaiból ilyen szándék következik, ami tragédia lenne. Bojár Gábor azt mondja, Magyarország számára az egyetlen védelem, ha egy tömb tagjai vagyunk.

Regionális középhatalommá tenné Magyarországot és kimaradna a blokkosodásból – többek közt erről beszélt Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján, zárt körben. Az ott elhangzottakat politikai igazgatója foglalta össze a Mandineren. A miniszterelnök sajtófőnökét később az RTL megkérdezte, a blokkon kívüliség a NATO-ból és az Európai Unióból való kilépésre utal-e, de Havasi Bertalan szerint már a kérdés is abszurd és rosszindulatú,Magyarország a NATO és az EU elkötelezett tagja. Bojár Gábor magánegyetem alapítója szerint azonban nagyon is egyértelműek voltak a miniszterelnök szavai, és őt nem is érték váratlanul az elhangzottak.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarországból regionális középhatalom lehet. Mekkora erre az esély?
Nem vagyok se külpolitikai, se katonai szakértő, tehát nem tudom, mekkorának kell lenni ahhoz, hogy regionális középhatalom legyünk. Attól függ, mekkorára vesszük a régiót, ha Lengyelország már kívül van, akkor a többivel egy nagyságrendben vagyunk nagyjából, bár Románia akkor is nagyobb nálunk. Nem tudom, mire gondolt Orbán Viktor, de engem a gondolatainak nem ez a része fogott meg. 2016-ban a HVG-ben jelent meg egy cikkem „Brexit után Huxit //index.hu” címmel, amelyben Orbán kivezeti az országot az Európai Unióból.

Talán én és akkor használtam először a Huxit kifejezést, persze ha más már használta, nem ragaszkodom az elsőséghez. Szóval akkor rengetegen vitatkoztak ezen, sőt mindenki, szinte egyedül voltam, aki akkor ezt komolyan gondolta. A mostani kiszivárogtatott beszédben

Orbán tulajdonképpen megmondta, hogy kilépünk az Európai Unióból. Ezeket a szavakat nem használta, de egy ezzel értelmileg teljesen azonos mondatot mondott.

Azt mondta, a világ arra halad, hogy tömbösödik. Ez nem friss információ, hiszen tömbösödés elég régen van. De most azt mondta, nekünk ki kell maradni a tömbökből. Úgy tudom, hogy az Európai Unió az egy tömb. A NATO az egy tömb. Ezeknek mi részei vagyunk. Ha Orbán azt mondja, hogy nekünk a tömbökből ki kell maradni, akkor azt jelenti, hogy ezekből ki kell lépni, ami az ország számára tragédia lenne.

Beigazolódva látom azt, amit hét éve vészmadárként jósolok, hogy az ő egész mentalitásának nem felel meg, hogy benne legyünk az Európai Unióban. Azért, mert az ő egyénisége nem tűri el azt, hogy főnöke legyen. És hogyha mi az Európai Uniónak tagjai vagyunk, akkor bizonyos értelemben ott van főnök, mert nem dönthet el egyedül azt, amit akar.

A döntések egy részét közösen gyakoroljuk, tehát a szuverenitásunk egy részéről lemondunk. Így működik az Európai Unió. Mindenki azt mondta, hogy onnan kapjuk a pénzt, ezért Orbán nem lép ki. Én kezdettől fogva azt mondtam, hogy

Orbán számára a hatalmának a korlátlansága az sokkal fontosabb, mint a pénz.

A pénz az nála nem cél, hanem eszköz a hatalom érdekében. És ha ezért az eszközért cserébe a hatalomnak egy jelentős korlátozását kell vállalni, akkor le tud mondani az eszközről. Magyarországnak azonban a katonai szövetségre is szüksége van, mert Trianon óta egy nagyon-nagyon könnyen lerohanható országgá váltunk.

Ön szerint a miniszterelnöknek a pénz nem cél, hanem eszköz. És erről az eszközről a hatalom érdekében le tud mondani. De a hatalom fenntartásához is pénz kell. Ha az eddigi cáfolatok ellenére esetleg kilépnénk az unióból, ezt hogyan finanszírozná?

A népnek a száját be tudja tömni ideológiával is, olyannal, amire hallgatnak, amivel tényleg meg tudja az embereket fogni, és persze alamizsnával is, sokáig.

Ránk az Uniónak nincs szüksége, sőt, nyűg vagyunk a nyakukon. A britekre lett volna szüksége, hiszen az egy atomhatalom, azonban ránk nincs szüksége se katonailag, se gazdaságilag.

Nincsen katonai realitása, de Orbán bízhat benne, hogy helyzet alakulhat úgy, hogy lesz.

Az európai határok sérthetetlenségének elvét most próbáljuk Ukrajnában megvédeni. És amögött, hogy Orbán nem áll ki határozottan Ukrajna mellett, hanem Oroszország felé kacsintgat, ez is állhat.

Azt mondja, hogy a béke mellett vagyunk. De a béke most azt jelentené, hogy a jelenleg megszállt ukrán területek frontvonalaiból de facto határok lesznek. Ezért nem mennek ebbe bele az ukránok. Ha ezt Oroszország elérné, netán béketárgyalásokkal, akkor megszűnik az európai határok szentségébe vetett hit.

Ön évek óta hevesen kritizálja Orbán Viktor politikáját. Mi az, amit a mostani rendszer legnagyobb hibájának tart?
Orbán Viktor három fő bűnét fel tudnám sorolni. Az első az, hogy ezt az országot, ami mindig egy nyugati orientáltságra vágyott, átfordította Kelet felé.

Ezt meg lehet talán még fordítani egyszer. Ennél eggyel nagyobb bűnnek tartom, hogy az ébredező demokratikus tudatunkat lerombolja. Kezdte megtanulni az ország, mi a demokrácia, mire valók a független intézmények, mit jelent a fékek és ellensúlyok rendszere, röviden miért jó, ha a hatalom nem korlátlan. Mert így kisebb a hibás döntések valószínűsége.

A korlátlan hatalom könnyebben követ el hibát, lásd Ukrajna lerohanása. Mi sok száz év alatt azt szoktuk meg, hogy főnök hatalma korlátlan, ha akarsz valamit, nála kell lobbizni. Orbán most újra erre tanít minket. Nagy bűn, ezt is nehéz kijavítani

De egy olyan bűnt is elkövetett és elkövet, amit nagyon-nagyon nehéz kijavítani. És ez az oktatás tudatos lerombolása.
Még annál is rosszabb! A huszonegyedik században, amikor tudásalapú gazdaságról és tudásalapú társadalomról beszélünk, az oktatás óriási érték, nagyobb talán, mint a civilizáció történelme során bármikor volt. Ezt az értéket rombolja most szét Orbán Viktor. És csak azért, mert minél műveletlenebbek az emberek, annál könnyebb befolyásolni őket.

Pedig Orbán Viktor évekkel ezelőtt még Szingapúrt hozta fel példaként, ahol azért elég jó az oktatás.
Akkor még talán nem végezték el azokat a felméréseket, melyek megmutatták, hogy a Fidesz támogatottsága a legalacsonyabban képzettek között a legerősebb, és diplomások között a leggyengébb.

Azóta megmérték, úgyhogy levonta belőle a következtetést. Miért igazán tragédia ez a döntés? Egyrészt azért, mert megerősíti a hatalmát. De nem ez a fő baj, mert az alakulhat úgy, hogy mégsem lesz olyan erős. Hanem azért, mert nehezen, és nagyon-nagyon sokáig fog tartani ennek a kijavítása, még azután is sokáig, ha már Orbán Viktor megbukott. Az emberek tudatát megváltoztatni nagyon nehéz.

És ma beleivódik az emberek tudatába, a mai fiatalok tudatába, hogy tanárnak elmenni nem szabad, mert akkor éhen halsz, és leköpnek. Mikor fog majd újra kialakulni egy olyan köztudat, hogy tanárnak lenni dicsőség? Mikor fogják a szülők a legtehetségesebb gyerekeiknek azt mondani, hogy menj el tanárnak, mert akkor megbecsült ember leszel? Ehhez nagyon sok idő kell.

De vajon miért nem látják az oktatás fontosságát?

Navracsics Tibor azt mondta, hogy azt kell megértenünk, hogy a demokrácia úgy működik és ezen nem tudunk változtatni, hogy egy kormánynak, kormányzó pártnak az a prioritás, hogy a következő választást megnyerje. Viszont az oktatásba fektetett pénznek négy év alatt nem látszik a hatása. Tehát ezért szorul mindig háttérbe. Attól, hogy nincs demokrácia, és hogy nem a Nyugathoz közeledünk, attól nagyon rosszul érzem magam, de elmenekülni még nem fogok.Mert ez az ország az enyém. Persze ha az életemet veszély fenyegetné, akkor el kell menekülni. Hős nem vagyok.

 

 

 

 

error: Content is protected !!