Nemcsak az élet drágul, meghalni is sokba kerül
A kormány 2013-ban lengette be először az úgynevezett szociális temetés intézményét, amely azok számára jelenthet megoldást, akiknek nincs pénzük arra, hogy kifizessék rokonaik, ismerőseik temetésének költségeit, és ezért saját maguk is hajlandók közreműködni az elhunyt elhantolásában. A rendelkezés hatályba lépését az első bejelentés óta többször elhalasztották, legutóbb az idén, 2025-re.
A KSH legfrissebb adatai szerint az idén májusban egy koporsós temetés átlagosan 318 ezer forintba került, a hamvasztás 227 ezerbe, Ez persze csak az átlag, a tényleges ár attól is függ, hogy a fővárosról, vidéki nagyvárosról vagy egy kisebb településről van szó. (Budapesten egy már meglévő urnasírba temetés minimum 350 ezer forintba kerül.)
“Örülhetsz”! ha a hozzátartozóid “elásnak” akár ingyenes lehet – olvasható alább
A szándék érthető: a kormány – felismerve, hogy sok család számára megoldhatatlan problémát okoz a hozzátartozók eltemetése – 2013-ban úgy módosította a temetkezési törvényt, hogy a rászorulóknak az állam ingyenesen ad sírhelyet és koporsót vagy urnát. Ennek fejében az elhunyt hozzátartozók dolga az elhunyt mosdatása, felöltöztetése, a sír kiásása, a koporsó vagy urna kiszállítása a temetőn belül, valamint a sírba vagy urnába helyezés. Az elhunyt hűtéséről, szállításáról, hamvasztásáról viszont az állam gondoskodik, és a sírhelyet is az állam biztosítja. Vagyis, ha a hozzátartozók betartják a szabályokat és a szükséges szinten közreműködnek, akkor a temetési költségeket akár nullára is redukálhatják.
Egyelőre csak elméleti lehetőség, a szociális temetés
bevezetésének határidejét ugyanis többször is módosították. Először 2014-ről 2015-re halasztották, majd 2014-ben 2016-ra, legutóbb pedig az idén, 2025-re. A módosításokat minden alkalommal a költségvetés megalapozásáról szóló, sok témát érintő törvényjavaslatban helyezték el. Érdemi indoklást egyszer sem fűztek hozzá, pusztán annyit írtak, hogy a 2025-re halasztás „jogtechnikai pontosítás”.
Az elképzelés nem okozott osztatlan lelkesedést a közvéleményben, volt, aki megalázónak és embertelennek tartotta a személyes közreműködést.
Lehet, velünk, lakossággal van baj, hogy nekünk semmi sem jó.
Hálátlanok vagyunk, beleharapunk a simogató kézbe.
Nem tudunk örülni semminek, még annak sem, hogy kormányunk felismerte: a temetés sok család számára elviselhetetlen költségeket jelent, s ezért döntött úgy, hogy jót tesz velünk, ingyen adja, amiért idáig sok pénzt kaszált. Mi meg, hálátlan népek, csak élcelődünk rajta. Sokan ugyanis viccelődtek a Facebookon, olyanokat is lehetett olvasni, hogy milyen szép lesz, amikor majd kiballagunk a temetőbe, ásóval a kézben, beleköpünk a tenyerünkbe, ahogyan azt a sírásóktól korábban ellestük, aztán adj neki, hadd szóljon, ássuk a gödröt hűvös halomba.
Utána meg szépen belefekszünk. Persze, csak miután már meghaltunk, de előtte még lemossuk magunkat, ránk adjuk a legszebb ruhánkat, végül végtisztességet is mondunk magunk felett.
A temetésnél, az életnek vannak más vetületei is, nem csak a halál.
Az egészségügy például, sokak szerint jelen állapotában a halál előszobája.
A kórházakban amúgy már most is többnyire szociális gyógyítás folyik, vécépapírt, meleg ételt a beteg hozzátartozói visznek, vannak helyek, ahol a kötszereket is ők szerzik be, csakúgy, mint az eldobható injekciós tűt, gyógyszereket,
mert a kórháznak nincs pénze ilyen fényűzésre.
Már csupán egy paraszthajszál választ el bennünket attól, hogy az orvost is mi vigyük magunkkal, és persze minden mást, ami egy korszerű, a XXI. század színvonalához szokott beteg gyógyításához szükséges. És nyilván lesznek majd szociális iskolák is, ahol a szülő nem csak a krétát, a kitömött gólyát, a tornaórára a bordásfalat küldi be a gyerekkel, hanem a tanárt, a tanfelügyelőt, sőt, a tudást is ő biztosítja.
Úgyhogy nem kellene viccelődni azon, hogy a kormány – igaz, egyelőre csak tervezi, de a bevezetését eddig mindig elhalasztotta – velünk ásatja meg a saját a sírunkat. Pontosabban a rokonainkkal, családtagjainkkal. Akik nyilván örömmel teszik ezt, más dolguk úgysincs a világban.
Legalább lesz rutinjuk, mire majd ők is sorra kerülnek.