Korábban meghozott új tb-törvény magyarázat szerint
potyázókat akarja kiszűrni, de valójában a szegényekkel fog kiszúrni
- Törvény módosítás szerint nem lesz ingyenes annak a sürgősségi ellátás, akinek legalább 6 hónapnyi tb tartozása van.
- Emberség erejével aktivistája szerint az új rendelet a mélyszegénységben élőket fogja sújtani, akik sokszor fekete munkából élnek.
A törvény szerint ha valaki nem fizeti a társadalombiztosítást (tb), akkor ne kaphasson ingyen sürgősségi ellátást sem.
Melyben olyan esetek tartoznak bele, mint a baleseti sérülések, a mérgezések, a szív és érrendszeri-, agyi keringési zavarok, hőártalmak, áramütések, vízi balesetek és akut hasi katasztrófák.
A Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, Iz Róbert hogy a mentés igénybevételéhez való jog mindenkit megillet, ellátás nélkül senki nem marad.
Ehhez képest mégis elfogadták a rendeletet, annyi könnyítéssel, hogy csak az ellátás után kell rendezni a beavatkozás költségeit, ami maximum 750 ezer forintban lesz megállapítható.
Az új törvény az elrettentésről szól
Magyar Orvosi Kamara decemberben adott ki közleményt, pl. aránytalanul nagy a 750 ezer forintos ár a sürgősségi ellátásért. Az Orvosi Kamara továbbra is tartja az álláspontját, de Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász szerint bár ijesztőnek hangzik a rendelet, nem olyan fekete-fehér, mint elsőre tűnik.
„Valahogy mindenképpen ki kell szűrni az egészségbiztosítás potyautasait, akik nem vesznek részt a közteherviselésben, habár anyagilag ezt megtehetnék, és ezt egy ilyen kemény intézkedéssel lehet a legjobban elérni” – mondja Dózsa.
A munkáltatóknál sokszor előfordul olyan, hogy a munkáltató levonja az alkalmazott béréből a tb összegét, de aztán nem fizeti be.
Törvény ezeket a kijátszásokat próbálja kiküszöbölni, nem pedig a szegényebb rétegekkel szeretne kiszúrni. Szerinte a szegényebb rétegek számára a helyi önkormányzatoknak kell megoldásokat találniuk, vagy a szociális intézményrendszer más részeinek, például rendszeres szociális segélyeket nyújtaniuk azoknak, akik nem tudják fizetni az egészségügyi ellátásokat.
A rendszer nincs felkészülve, hogy valaki ott áll a beavatkozás után és nem tudja kifizetni annak összegét, mert ez inkább „elrettentésről”, népnevelő hatásról szól. A maximum 750 ezer forintos díjat ugyan ő is soknak tartja a magas összeg is az elrettentésről szól, az orvosok és egészségügyi szakdolgozók mindenképp el fogják végezni a sürgősségi ellátáshoz szorosan kapcsolódó munkájukat. A költségek utólagos elszámolásának kérdése ezt követő finanszírozási kérdés lesz.
Egy újabb teher a szegénységben élőknek Szegény embert az ág is húzza.
Sok olyan eset van, amikor valakinek tb-tartozás halmozódott fel, ezen pedig a szankciók nem fognak segíteni, hanem rontanak majd rajta.
„Főleg vidéken, például a mezőgazdaságban nagyon gyakori, hogy feketén dolgoztatnak embereket, akik után nem fizetnek tb-t.
Valaki időről időre munka nélkül marad, de nem olyan sokáig, hogy munkanélküli segélyt kérjen, közben pedig kimarad a tb-befizetés” – mondja Tasnádi.
A munkanélküli segély sem segít, mert kiesnek ebből a rendszerből, akik kiestek az oktatásból, nincs munkájuk és munkanélküli segélyre sem jelentkeztek be. Sokan csak a kórházban fognak szembesülni azzal, hogy fizetniük kell. „Ezek az emberek nem fogják tudni miből kifizetni a sürgősségi ellátást, mert ennél sokkal súlyosabb anyagi problémákkal küzdenek a mindennapi megélhetésért. Ez most egy olyan plusz költség lesz, amivel tervezniük kéne, de nem fognak tudni, ezért csak újabb tartozásaik lesznek, egyre inkább adósságspirálokba fognak kerülni” – mondja Tasnádi. |
Mélyszegénységben élők általában nem örvendenek túl jó egészségügyi állapotnak, krónikus betegségekben szenvednek, és balesetek is könnyen érik őket, de
egészen biztos, hogy nem fogják tudni kifizetni a sürgősségi ellátást utólag sem. Lesznek esetek, kiszámlázzák a tartozást, pedig akkor dolgozott, fizette a tb-t, csak az állami szervek között nem zajlott rendesen a kommunikáció.
Tasnádi abban is biztos, hogy a feketén dolgoztató munkáltatókat sem fogja érdekelni az új rendelet, nem fognak a munkásaik után társadalombiztosítást fizetni, ezért az egész probléma a szegénységben élőkre szakad majd. Emberi Erőforrások Minisztériuma nem válaszolt mi fog történni, ha valaki nem tudja kifizetni az ellátás összegét.
Arra sehol nincs válasz, aki például 10-15 évet dolgozott véletlen akkor lett beteg, amikor munkanélküli, nem tudható be egy ilyen esetre a 15 év?
Forrás: Népszava
Senki nem a nemzet része aki másképp gondolkodik >>>
“Ebből a nézőpontból, hogy lehet egy országot vezetni? ….de ki akar a hatalmon lévők közül országot vezetni?“
Gondolj bele elmúlt 30 évből nem tudsz olyat mondani, ami az ország javát szolgálta>>>
Nem! Nem az Index van veszélyben, hanem Mi! mindannyian >>>>