Biztosan te is olvastál a vonzás törvényéről, vagy láttad A titok című filmet, ami szintén erről szól. Így talán te is gondoltál már arra, hogy ha mindez igaz lenne – vagyis, hogy a gondolatainkkal teremtjük a valóságunkat -, akkor már az összes vágyadnak rég meg kellett volna valósulnia.
Sőt, mindenki másénak is, akit ismersz.
Amikor úgy véljük, hogy a vonzás törvénye nem működik – hiszen lám, mennyi minden megvalósulatlan még -, akkor egyetlen fontos dologról feledkezünk el. Ilyenkor nem vesszük figyelembe, hogy
MINDEN
gondolatunk
teremt.
Gondolataink egyike sem tétlenkedik. Minden egyes pillanatban létrehozzák a valóságunkat, akár tudunk róluk, akár nem. Talán az a gondolatod, amely például arról szól, hogy szeretnél egy tágasabb lakásba költözni, tudatos, de azok már nem feltétlenül tudatosak, amelyek arról futnak folyamatosan az elmédben, hogy ez tulajdonképpen miért NEM lehetséges.
Ezért fontos arra törekednünk, hogy teljesen átitatódjunk egy egészen új gondolkodásmóddal. Ez pedig a Csodák könyve ide vonatkozólag írja:
Szeretett Istenem kérlek, alakíts át engem.
Tégy olyan emberré, aki többé nem fél attól, hogy felderítse azokat a gondolatokat is,
amelyekről eddig nem tudott. Segíts megerősödnöm abban, hogy a Te támogatásoddal minden lehetséges.
Kérlek, mutasd meg nekem, hogy mely gondolatokra van szükségem ahhoz, hogy azt az életet éljem, amit Te szántál nekem.
Szeretném elengedni a lelkifurdalást is, amit időről időre afölött érzek, hogy talán rosszul csinálom a dolgokat.
Kérlek, nyugtass meg, és mondd el nekem újra és újra, hogy semmiképpen sem ronthatom el.
Szeretnék bízni magamban, az életemben, a többi emberben, a világban.
És persze – mindenekfölött – szeretnék bízni Benned.
Segíts elengednem azokat a gondolatokat, amelyek távol tartanak az örömtől, amelyet Veled összekapcsolódva átélhetek.
A Titok vonzás törvényének megállapításával lehet cáfolni is egy két megállapítást, a Csodák könyvébe nem tudtam. (attól persze nem zárom ki). Mert ebbe, mint sokan mások is feladták én magam is, de ennek ellenére mozgatja a gondolataim, hogy ne hagyjam abba. Ha Te is újra és újra belekezdesz, vagy fojtatod érdemes és megéri elkezdened olvasni és párhuzamosan oktatásra járni. Majd meglátod.
Akit érdekel a Csodák könyve, ne a csodák könyvét vegye meg elsőként hanem a,
Csodák könyve szellemében íródott bármelyik könyvet akár két szerzőtől is. Ugyanis többen is írtak kisegítő könyveket, amelyek fenti állításom erősíti.
Ezután megveheted a csodák könyvet, ha rá tudsz szánni rendszeresen időt és valószínű a másodszori olvasásra fog felfedezni magadtól is, mit is mond a Csodák könyve.
Ha A titok az általános iskolásoknak való, akkor a Csodák könyve az egyetemistáknak való. /ez rávilágít a kettő közötti különbségre./
Vagy ennek talán mondhatom legjobb mert sok éves talán első oktatója Sarkadi Kriszta.