Meggyógyulhat az egészségügy? Lassan már csak legyintünk erre: ha meg nem is szoktuk, de beletörődtünk, hogy Magyarországon a legnagyobb beteg pont az a rendszer, aminek a gyógyításunkról kellene gondoskodnia.
Beletörődtünk a hónapokig, vagy akár évekig tartó várakozásokba a műtéteknél, a többórás üldögélésre az orvosi rendelőkben, abba, hogy hiába fizetjük a tb-t, mégis a magánorvoslást választjuk, ha kell, súlyos százezreket kicsenget.
Betegek, orvosok és ápolók mesélik el személyes történeteiket arról, hogyan telnek a mindennapok a kórházak málló falai közt, miért mennek inkább külföldre dolgozni, avagy minden nehézség ellenére miért maradnak mégis itthon.
Ósdi a rendszer, de drága
– Az elmúlt 30 évben világszinten teljes paradigmaváltás történt két területen is: fontossá vált a megelőzés, a népegészségügy és nagyon sokat fejlődött a technika.
Sok olyan betegség van, amiket annak idején sebészetből tanultam, ma pedig már egyszerűen bemegy a beteg a patikába, ahol vény nélküli gyógyszert kap rájuk.
A magyar egészségügyi intézményrendszernek pont az a baja, hogy sem a technológia, sem a prevenció irányába nem történt változás.
Még mindig a régi rendszer szerint működünk, ám mivel drágább lett a gyógyítás, ehhez sokkal több pénzre van szükség, amit viszont nem követ a finanszírozás. Ha átvennénk a korszerű dolgokat, az egy-két évig ugyan többe kerülne, utána viszont már rentábilis lehetne.
A másik probléma, hogy a betegek egyre inkább átkényszerülnek a magánegészségügybe – folytatta Komáromi. Vegyünk egy példát: valaki gasztroeonterológiai panaszokkal, háziorvosi beutalóval egy állami rendelőintézetben, vagy kórházban jó esetben 3-4 hét múlva kap időpontot.
Visszint, ha bevállalja a 100 ezer forintos költséget, másnap meg tudják nézni magánellátásban, korszerű eszközökkel és jól felkészült szakorvosokkal, akikből már nagyon sok csak magánban dolgozik.
Az emberek ráfanyalodnak, de nincs ez így jól: normális finanszírozás mellett erre nem lenne ekkora igény.