mérgezett föld, szennyezett levegő, pusztuló folyók, mérgezett növényvilág, mérgezett állatvilág, mérgezett ember, föld pusztul

mérgezett föld, szennyezett levegő, pusztuló folyók, mérgezett növényvilág, mérgezett állatvilág, mérgezett ember, föld pusztul

Naponta hallani ma már a minden féle bio dolgok terjedéséről és azok fenséges egészséges tápanyag hatásáról.
A sajnálatos, hogy borzalmas késéssel kezdett rá terelődni a figyelem, más felől ugyanilyen borzalmas lassú a terjedése is.
A legsajnálatosabb, hogy igazán bio nem lehetséges, mint később kiderül.
Sokan azt gondolják a környezet tudatosság mostani, nem régi ügy és ehhez képest ne is szóljunk semmit. Ez óriási tévedés már nagyon régóta köztéma volt, másfelől sajnos az illetékes szervek, még koránt sem tettek meg mindent, sőt nagyon távol vagyunk mind a mai napig, hogy környezet tisztaságról szót ejthessünk.
Még ma sincs látótávolságban sem, mikor lesz ezen a téren idilli állapot.

NAPONTA ESSZÜK, ISSZUK SZENVEDJÜK
Szó legszorosabb értelmében értendő, hogy minden egyes nap, amikor vizet iszol, vagy bármilyen ételt eszel, illetve minden egyes lélegzetvételeddel is mérget szívsz magadban.
Kérdezheted, akkor hogy-hogy élünk még?
Természetesen, annyira azért figyelmesek a hatóságok, hogy a környezet miatti mérgezés ne legyen közvetlen tetten érhető.
Akik a szavaikat hangoztatták, a környezet védelemmel kapcsolatosan, /már gyerekkoromba is léteztek, hallottam róluk/, ugyanakkor – mint ahogy én is, (de én gyerek voltam)- úgy mások, az illetékes szervek is-, csak amolyan minden lébe kanálnak gondoltuk-(ták) ezeket a gyenge hangadó, de annál komolyabb értéket hordozó felszólalásokat, tüntetéseket.
 
Egy 2005-ös eset viszont mai, amikor még mindig nem segítik a rászorultakat. Ha a közelmúltban így viszonyultunk a mások hibái miatt bajba jutott ember társainkhoz, elképzelhető a fentebb említett nemtörődömség,  a környezet bármilyen ügyével kapcsolatban. Kivéve, ha nem egyértelmű azonnali mérgezéses tünetek jelentkezése volt várható. Ilyen volt többek között a hírhedt ciános romániai eset, és egy osztrák durva olajszennyezéses ügy is.
A képen a fiatalember hidrokefáliával született. Szülei is sugárfertőzöttek, az eddigi ígéretek ellenére semmilyen segélyt, vagy kártérítést nem kaptak. „Természetesen” sok hasonló beteg vegetál, ennyi vizuális bemutatóként talán elég.
Robert Knoth 2005

Ha Neked ártanak, és semmiben veszik az ártalmad, képzeld el, ezt a tehetetlenségi érzést. Te segítségért kiáltasz, mások, mintha nem hallanának, vagy mintha kinaiul beszélnél és nem értenének.
Emiatt történhetett meg, hogy teljes falvak haltak ki a mérgezés nagysága miatt. Nem elegendő felkiáltás maga a puszta tény is?
 A folyó még 2005-ben súlyosan radioaktív szennyezett volt.
Például Magyarország is az orosz elhagyott falvak közelébe vitte a nukleáris hulladékát. Amikor be akartak jutni a parlamentbe, ezen orosz falu lakosság képviselői, a rendőrség letartoztatta őket. A bűnözök bezzeg, kint szaladgálnak! 
Nos ennyit az emberiességünkről is!

VÁLSÁGBAN VAN MINDEN
Vedd észre gyakorlatilag válságban van minden, minden szinten.
A föld, a víz, a levegő válságának az oka, a napi mérgezése, mely az alapvető életmechanizmusunkból értelemszerűen következik. Viszont, ha a föld-víz-levegő mérgezett, akkor lehetetlen, hogy mi ne legyünk azok teljesen logikus.

Károsító hatások
Károsító hatásokat tudatosan követjük el, amit röviden felsorolok.
-Nem mintha bárki előtt ez ismeretlen lenne.-
A környezettel kapcsolatos bánásmódunk tovább rontja, a helyzetet:
— Vegyszeresen írtjuk a gyomot, majd vegyszeresen kezeljük a
     növényeket. A rák, valamikor 30-40 éve még kifejezetten az idősek
    betegsége volt. Amikor először hallottam hírt, hogy kisgyermeknél
    tapasztaltak rákot, mintha nem akartam volna elhinni. Mitől? Miért?
    Még nem is élt és már halálos sebet kapott!
    „Furcsa” módon, ma már bármely korosztályban megtalálható.
     Az itteni téma választ ad a kérdésekre.
 
— Gyógyszereket kell fogyasztanunk, hogy az immunrendszerünk, helyre álljon, adott esetben. Eközben ugyanezen gyógyszerek, amennyit segítenek, annyit ártanak, illetve mellékhatásaikkal többet.


A VITAMINOK HIÁNYOSSÁGAI
— A vitaminokkal az a probléma, hogy nem élő anyagként visszük be a szervezetünkbe a táplálékot. Ha mindig megenném a javasolt vitamin, ásványi és nyomelem anyag mennyiséget, plusz még néhány nagyon javallt anyagokat:
pl. prosztatára, visszérre, keringésre, koleszterinre, trigliceridre, májra, vesére…már nem tudnék enni, mert tele lennék anyagokkal. Ma ezért is külön tenni kell, hozzá téve.

Mi az, amit nem tud a vitamin?
— Az élő anyag bármelyikében egyszerre többféle vitamin, …stb. van, mint bármelyik vitamin komplexben.
— Tápanyag összetétele messze fölötte áll a legkorrektebb vitamin összeállításnak, hiszen a homeosztázis, bennük is működik.
— Ebből adódik, hogy az élő anyag esetében az intelligencia kerül kapcsolatban intelligenciával.
— Az élő anyagban élet van. Szó szerint vitalitást, életet eszel. Ennek szikrája sincs a vitaminokban, bármennyire is hirdetik azok mindenhatóságát.
— Soha nem lesz egyenlő a vitamin táplálkozás az élő anyag tápfogyasztásával.
 
Mindezek a cseppet sem lényegtelen plusz információk, eléggé más képet festenek a vitamintáplálkozásról.
Tehát, amennyiben tudod, próbáld meg a napi teljes nutriens anyagbeviteled természetes módon biztosítani, ha valóban plusz vitamin szükségletre van szükséged, csak akkor szedj vitamint, de csak addig, ameddig kell.
Ez a vitamin mánia, vagy őrület eddig nem volt, miközben sokkal egészségesebbek voltak az emberek. Természetesen a vitamin kereskedelem, ezt Neked nem mondja el hiszen az is nagyon gyorsan egy iparággá nőtte ki magát.

Dr.Rosenberg állítja, hogy a “Hiszen szedem a vitaminokat” megnyugtatja a lelkiismeretet és egészségtelen táplálkozásra csábíthatja a vitaminszedőket, s ennek eredményeképpen nő a betegségre való hajlam.
Ennek ellenére továbbra is nagyon fontosak a vitaminok. Csak a kutatások szerint nem feltétlen tabletta formájában. Az amerikai táplálkozás szakértő, Brown professzor a Berkeley Egyetemről tudatja: “A vitaminok csak a táplálékból felvett biológiai kísérőanyagok jelenlétében hatnak.”
 
Érzékletesebb legyen képekben is mutatva,

PUSZTÍTJUK A LEVEGŐT,   VIZET,   NÖVÉNYEKET,    ÁLLATOKAT,  és a teljes kép érdekében ÖNMAGUNKAT az EGÉSZ FÖLDDEL EGYÜTT.

mérgezett föld, szennyezett levegő, pusztuló folyók, mérgezett növényvilág, mérgezett állatvilág, mérgezett ember, föld pusztul pusztulnak állatok

mérgezett föld, szennyezett levegő, pusztuló folyók, mérgezett növényvilág, mérgezett állatvilág, mérgezett ember, föld pusztul pusztulnak állatok

   mérgezett föld, szennyezett levegő, pusztuló folyók, mérgezett növényvilág, mérgezett állatvilág, mérgezett ember, föld pusztul

mérgezett föld, szennyezett levegő, pusztuló folyók, mérgezett növényvilág, mérgezett állatvilág, mérgezett ember, föld pusztul 

   
   
 

 

 

 

J.Dzs.Schwracz

error: Content is protected !!