Rátalált a szerelem! Elliot Page először jelent meg a vörös szőnyegen új párjával. Van, aki sosem lépett túl rajta: sztárok, akik elveszítették testvérüket. Jennifer Aniston exférje, Justin Theroux is reagált a színésznő.
Adriana Lima, Lady Gaga és Selena Gomez már igent mondtak maguknak
Aznap este úgy döntöttem, nem várom meg, amíg bekötik a fejemet, inkább bekötöttem saját magamat” – mondta Carrie Bradshaw a Szex és New York egyik, 2003-ban debütáló epizódjában, mielőtt elmesélte volna a barátainak, hogy férjhez megy magához.
„Egy nagy lépés értem, egy kis lépés a szingli nő társadalomért.”
Sarah Jessica Parker ikonikus karakterének mondta világszerte számtalan embernek adott erőt, akik belefáradtak már az ismeretségi körük „örök vénlányának” szerepébe. A sorozat főszereplője felhívta a figyelmet arra a jelenségre, miszerint az egyedülálló nők életének mérföldköveit senki sem ünnepli, míg a családalapítás minden egyes szakasza koccintásra és elismerésre ad okot.
Carrie Bradshaw után szabadon
A brazil szupermodell, Adriana Lima 2017 májusában követte Carrie példáját és Monacóban jegygyűrűvel pecsételte meg a legfontosabb kapcsolatát. „Az ékszer szimbolikus, azt jelképezi, hogy elköteleződtem önmagam és a boldogságom iránt és a saját házastársam lettem. Hölgyeim, szeressétek magatokat” – üzente mindenkinek az Instagram oldalán.
„Tudtátok, hogy egy régi hagyomány szerint csak a szökőévekben, február 29-én kérhették meg a nők a férfiak kezét? Szerencsére ma már bármilyen nemi identitású személy felteheti ezt a kérdést, akárkinek, akármikor. Most, hogy a szerelmet ünnepeljük, felhúzok egy gyűrűt a saját ujjamra, az önmagam és a rajongóim iránti szeretet jeléül – és emlékeztetlek titeket arra, hogy mindannyian rocksztárnak születtünk” – írta a közösségi oldalán.
Selena Gomez pedig még lagzit is szervezett magának a 30. születésnapjára.
Az énekes-színésznő bevallotta, kislányként arról álmodozott, hogy mire betölti a huszonötöt, férjnél lesz.
„Tönkretett, hogy a közelében sem jártam ennek – sőt, nem is lehetnék tőle távolabb. Butaság, de tényleg azt hittem, a világomnak vége” – árulta el, majd hozzátette, a várakozás helyett inkább örök hűséget esküdött önmagának a közeli barátai körében, egy csodaszép Versace-ruhában.
Pár nélkül, mégsem egyedül
Egyre többen választják tehát a szologámiát, vagyis az önmagukkal kötött frigyet és sokan már szertartással is nyomatékosítják az ez iránti elköteleződésüket. A fogalom nem feltétlenül feltételez egyedülálló státuszt, illetve cölibátust: efféle esküvőt az aktív társkeresők, de akár az elkötelezett párkapcsolatban élők is tarthatnak. Az első ilyen emlékezetes lagzit egy New York-i előadóművész, Gabrielle Penabaz rendezte meg 2000-ben, miközben az éppen összetört szívét ápolgatta. Virágot rendelt, fogadalmat írt és „valami kéket” is viselt a Nagy Napján, egyszóval hűen követte a hagyományokat. Mindössze egyetlen dolog hiányzott az eseményéről: a vőlegény.
Az ezután következő években pedig több mint 1500 személy menyegzőjén közreműködött abban, hogy a saját házastársuk lehessenek. Azt mondja, ezek a ceremóniák mind katartikusok voltak és az önszeretetről szóltak: az emberek közel 80 százaléka sírt, amint fogadalmat tett magának. A szakemberek úgy látják, a szologámia elmúlt években növekvő népszerűsége összefügg azzal, hogy elveszítettük magunkat a felgyorsult életünkben: ez egy ígéret arra, hogy nem másoktól várjuk mindazt, amire szükségünk van. Persze szó sincs egoizmusról: a hangsúly a gyengeségeink és a hibáink elfogadásán van, azon, hogy pontosan olyannak szeretjük magunkat, amilyenek vagyunk.
A boldogság bennünk kezdődik
A szologámia lényege a self-care priorizálása, amely által a környezetükkel is egészségesebb kapcsolatot alakíthatunk ki. Ráadásul nincs szükség hozzá papírmunkára, és jogilag sem köt minket: senki sem követ el bigámiát, ha a jövőben kimondjuk valakinek az igent. Ezek az esküvők sokféle formát ölthetnek és a megrendezésének nincsenek kőbe vésett szabályai: akár az otthonodban, a tükör előtt állva elveheted magadat – de Selenához hasonlóan hatalmas bulit is csaphatsz a legjobb barátaiddal. Képzeld, van, aki ilyenkor szimbolikusan elégeti mindazt, amit ki akar zárni a napjaiból.
Összeházasodni magaddal
mindenképpen merész lépés: ám ezzel kinyilváníthatod, hogy „elég” és teljes vagy pár nélkül is. Ettől még nyitott lehetsz arra, hogy megoszd az életedet valakivel, de nincs szükséged a boldogsághoz a „jobbik feledre”. Ez a fajta önértékelés egy partner oldalán is az előnyödre válhat: az alacsony önbecslés hatására sokan alárendelik magukat másoknak és háttérbe szorítják a saját igényeiket. A szologámia az elfogadás útja, amire mindenkinek érdemes lenne rálépnie – ezzel nemcsak a romantikus kötődéseidet javíthatod, hanem a rokonaiddal és a barátaiddal való viszonyaidat is szorosabbra fűzheted, tisztelettel és elismeréssel szemléled majd az ő törekvéseiket az önszeretet felé. Saját magunk megvetése ugyanis számtalan pszichológiai probléma gyökere lehet. Úgyhogy miért is ne ünnepelhetnénk azt, akik vagyunk, méghozzá társ nélkül?