magyarok nem arra járnak,
semmit nem nyerünk rajta
DE LESZ KÍNÁNAK!
Felmerült néhány többletfeladat, így további húsz milliárd forint közpénz jut a Budapest-Belgrád vasútvonalra – írja egy, a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat.
Mindez azt jelenti, hogy 3,2 milliárd menne el katonai rakodókra, 3,56 milliárd forint talajszennyeződéssel kapcsolatos kármentesítésre, illegális hulladéktelep felszámolására, Soroksár állomáson mérnöki feladatokra és kisajátításokra. MÁV-épületek, telephelyek, felújítására 8,4 milliárd, 5,114 milliárdot pedig élőhely-rekonstrukcióra fordítanának.
Emellett jutna a Kelebia állomás határrendészeti feladataihoz kapcsolódó infrastruktúra kialakítására is.
A kínai érdek fontosabb volt, mint az Alaptörvény, pekingi kérésére titkosította Szijjártó Péter a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését
A portál emlékeztet, hogy a vasútvonal felújítását kínai hitelből, kínai vállalkozók segítségével végzik és alapvetően kínai érdekeket fog szolgálni.
A 800 milliárdos beruházás egyes számítások szerint 979 év alatt fog várhatóan megtérülni.