Évek után hallatott magáról Kadlott Karcsi, méltatlan helyzetben

Évek után hallatott magáról Kadlott Karcsi, méltatlan helyzetben

Évek után hallatott
magáról Kadlott Karcsi

 

 

 

Kadlott Karcsi az utóbbi években nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, botrányosan kevés az a pénz, amiből a mulatós sztár kénytelen megélni. Ám a kilátástalanságból is van kiút, a 78 éves énekes megpróbáltatásairól és terveiről mesélt. Kálváriája egy betegséggel kezdődött.

 

– Tizenöt évvel ezelőtt kialakult nálam egy súlyos gerincsérv. Megműttetni nem mertem, de olyannyira fájt, hogy hosszú ideig lábra sem bírtam állni. Fellépéseket sem tudtam vállalni éveken keresztül, mire ismét képes lettem volna koncertezni, sajnos már nem igazán hívtak sehova – panaszolta lapunknak a szebb napokat megélt zenész. – A fellépések elmaradása, anyagilag nagyon megviselt, és egyre rosszabb körülmények közé kényszerültem. Mára oda jutottam, hogy napról napra élek. Úgy szoktam mondani, hogy csóró vagyok, mint a templom egere.
 

Százezer forint a nyugdíjam, a feleségemé pedig nyolcvanezer, ebből nem könnyű kijönni egy hónapban. A rezsiárak emelkedése különösen rosszul érintett minket. Mivel nem volt olyan barátom, vagy családtagom, aki segíteni tudott volna a fűtésszámla befizetésében, kénytelenek voltunk felvenni háromszázezer forint hitelt, ezt még négy-öt évig törleszteni kell – mesélte Karcsi.

Mi történt a magyar mulatós zene atyjával? – Kirabolták Kadlott Karcsit

A kilátástalan helyzet ellenére úgy tűnik, van fény az alagút végén, mert Karcsi régi barátja, Bunyós Pityu segítő kezet nyújtott kétségbeejtő helyzetben lévő zenésztársának és felajánlotta, hogy társuljanak néhány közös dal erejéig.

– Hosszú évek óta Pityu volt az egyetlen, aki felajánlotta, hogy segít, ezért örökké hálás leszek neki. Szerencsére egészségileg is helyrejöttem annyira, hogy képes legyek zenélni, és már nagyon várom a közös fellépéseket – érzékenyült el a mulatós sztár.

Annak ellenére, hogy Karcsiról az utóbbi időben kevesebbet lehetett hallani, Bunyós Pityu nem felejtette el régi barátját, akiről hatalmas tisztelettel és szeretettel beszél.

– Régen sokat léptünk fel egymás után, és összebarátkoztunk, de az utóbbi években Karcsi nagyon el volt tűnve. Egyik nap hallgattam a dalait, és úgy döntöttem felhívom, megtudakolom, hogy megy neki a munka. Nagyon boldog volt, amikor meghallotta a hangomat, de semmi jóról nem tudott beszámolni, mivel nem nagyon voltak fellépései. Elmondtam neki, hogy barátilag segíteni akarok neki, és szeretném, ha igent mondana arra, hogy csináljunk néhány közös dalt. Karcsi meghatódott és boldog volt, én pedig örültem, hogy ezt megtehetem érte, hiszen nekem semmibe nem kerül. Már neki is láttunk a közös munkának, elkezdtem készíteni egy közös egyveleget az én számaimból és Karcsi dalaiból, hogy közösen is fel tudjunk lépni. Persze az is elképzelhető, hogy egy koncert keretein belül külön-külön is előadunk majd egy műsort. Az viszont biztos, hogy a Csóró mint a templom egere című slágeremet hallhatják majd a nézők – magyarázta Bunyós Pityu

 

 

 

 

error: Content is protected !!