A Fideszes szavazókkal szeretné megértetni, miért szavaz a “moslékkoalícióra” fejbevágós írás, már tudjuk nem jött be. Így “kénytelen” újra saját zsebre vágni a milliós kormány adományait.
Kedves Fidesz szavazó!
Én vagyok az ellenzéki szavazó.
Azért írok neked, hogy megértsd, miért szavaztam a “baloldal”, “moslékkoalíció”, “libsik” satöbbi pártcsoportosulásra.
De előbb egy kicsit magamról. Budán élő értelmiségi, több diplomás ember vagyok. Éltem és dolgoztam külföldön fiatalabb koromban, magas beosztásban, idegen nyelven, sokféle ember közt, nyugati fizetésért. Egy nagyjából 300 milliót érő házban lakom, és egy 25 milliós Mercedessel járok, ami csak az egyik autóm. Most igényeltem vissza én is és a feleségem is fejenként 809 ezer Ft adót, és még 480 ezret, mert 2 gyereket nevelünk.
Az energia árak emelkedése miatt napelemet rakattam a tetőre, mert azzal tudom olcsón fűteni a medencét, és a jakuzzit, ami havi 20-30 ezer Ft lenne. Eddig ezt rezsicsökkentett energiával tettem meg a többi adófizető kárára. De most erre a napelemre felrántottam majd 2 milliót az államtól, mert kifizette felét. A jakuzzi meg fasza télen, 36 fokos vízzel. Ez idén közel 4 millió Ft állam bácsitól. Nem mintha szükségem lenne rá, mert másfél milla fizetést hazaviszek havonta, és a megtakarításaim is hoznak egy átlag fizetést legalább.
Lemondtam volna erről már 4-szer is a javadra.
Én megpróbáltam. De te mind a négyszer megszavaztad nekem. Miközben valószínűleg százszor rosszabb körülmények közt laksz, annyit keresel, hogy épp kijössz belőle, és nem is vagy túl boldog ettől. De te nyertél 4-szer, és ennyi ember nem tévedhet. Én úgy voltam vele, hogy megnéztem a videókat vidékről meg a falvakról, és sajnáltam az embereket, akik kakaót esznek, közmunka az egyetlen bevétel 7 fős családnak, és 10 ezer forintnak úgy örülnek, mint a lottónyereménynek.
Miközben én néha véletlen felporszívózok egy tízezrest és nem veszem észre. Gondoltam én már megvagyok, és nem lesz gondom a hátralévő életemben, szavazok olyan pártra, aki nem adja vissza nekem az adómat, hanem odaadja a tanároknak, vagy a szakápolóknak.
De te ragaszkodtál hozzá, hogy ez a pénz nálam maradjon. Úgyhogy felvettem 10 milliót CSOK-ra is, meg Babaváróra még 10-et. Ott van a bankban, szépen termel. Nem voltam sosem kormányközeli vállalkozó.
A szüleim viszonylag csórók voltak gyerekkoromban, de jó iskolába jártam, mert akkor még volt olyan, ingyen. Tanultam, dolgoztam és kimentem a hanyatló nyugatra, ahol külföldiként pont ugyanannyi esélyem volt, mint a helyieknek. Úgyhogy sok pénzt kerestem.
A hanyatló nyugaton sokat tanultam, amit
aztán itthon kamatoztattam, szintén sok pénzért.
Nem volt mindig ekkora vagyonom, de mivel láttam mit csinál a kormány és a jegybank ingatlanba tettem amit hazahoztam, és megsokszorozódott amim volt. Elintézte nekem a szavazatod, hogy háromszor annyit ér az ingatlanom, igaz másnak most már nem nagyon jut.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy nem akartam átműtetni a gyerekedet, hanem jót akartam tenni veled is, meg a többi szerencsétlennek is, hátha lesz normális oktatása meg kórháza, és a gyereke talán nem 40 ezerért fog dolgozni. Vagy nem 150 ezerért vagy 200-ért.
Most megtarthatom a zsetont, továbbra is jön szépen a pénz, és te kiírod majd a közösségi médiában, hogy kibasztál velem. És már azt is látom, ahogy engem utálsz, mert arcoskodok itt a pénzemmel,
és átlapozod a fake news média cikkeit azokról a dolgokról, amiben a munkaerőpiacon sosem dolgozó 20-30 évesek járnak 150 milliós órákban 50 milliós kocsikkal, jachton és helikopteren a milliárdos villákból, és megköszönik, hogy harcolták értük. Már csak még 4 évet kérnek, és te is anyagi biztonságban élhetsz, csak most jött ez a válság sajnos…
Üdv, Egy ellenzéki szavazó”