A 12 éves múltra mutogatnak ma is, pedig a középkor hatásosabb lenne
A kormány felelőtlen döntései sérelmi közösségbe terelik az embereket, egyre többen gondolják úgy, hogy már nincs hova hátrálni – állítja Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. Szerinte az emberek érzékelni fogják, mennyivel kevesebbet ér a pénzük. Interjú.
A mostani megmozdulások nélkül is tény, hogy a Fidesz teljesen kiüresítette a parlamentarizmust. Minden szakmai kérdésre annyi a válaszuk, hogy Brüsszel, Soros, meg Gyurcsány és “amikor a baloldal kormányozott”. (12 éve volt, a most nem számít)
Teljes mértékben eltűnt a szakmaiság a magyar Országgyűlésből, ezért a politikát ki kell hozni a parlamentből az emberek közé.
Egyre több a létbizonytalanságba taszított ember az országban, akinek az anyagi biztonságát, az egzisztenciáját fenyegetik a kormány lépései, egyre többen gondolják úgy, hogy már nincs hova hátrálni.
A Fidesz eddig mindig figyelt rá, hogy ne sértsen meg túl sok embert egyszerre. Most azonban más a gazdasági környezet, egyre nehezebb a megélhetés az ország nagy részének. Közben látjuk, hogy a szlovák, szlovén, horvát embereknek könnyebb, mert nekik mást intézett a kormányuk, itt pedig a helyzet tovább romlik. Szerintem teljesen elkalkulálták magukat. Nem beszélve arról, hogy legkésőbb 2023 karácsonyára nagyon súlyos árupiaci válság is lehet.
Komoly káosz elé nézünk, és a magyar társadalom lassan a tűréshatárra ér. A kormány felelőtlen és meggondolatlan döntései sérelmi közösségbe fogják terelni az embereket. Idő kell ahhoz, hogy a felismerés átszivárogjon a rendszeren, az emberek érzékelni fogják, mennyivel kevesebbet ér a pénzük, és állítom, hogy ez a kormány gyakorlatilag már megbukott.
Az elégedetlen csoportokat a politikusok feladata rávilágítani, hogy együtt többek vagyunk. A kata szigorítása 450 ezer embert érint, a családjukkal együtt egymillióan vannak, akiknek az életét minden előzetes egyeztetés nélkül egyik napról a másikra felborítják. A rezsicsökkentés részleges megszüntetése ennél is többeket hoz váratlan és rémes helyzetbe. Ilyet nem lehet csinálni az emberekkel. A mi feladatunk az, hogy a különböző érdekcsoportokat, amelyeket a Fidesz megsértett, összehozzuk.
Amíg vannak tartalékok az embereknél, addig nem indulnak meg komolyabb mozgalmak. Három millióan szavaztak a Fideszre április 3-án és ők úgy gondolják, például az édesapám is, hogy ez egy jó kormány. Ez tipikusan olyan helyzet, mint amikor az ember a buszra vár. Kimegy a buszmegállóba, s ha a busz késik, akkor hajlamos várni néhány percet, mondjuk ötöt. Ha még mindig nem jön a busz, vár még négyet, s akkor felteszi a kérdést: várjak még, vagy induljak el gyalog?
Ha elindul, akkor elismeri, hogy korábban rossz döntést hozott és feleslegesen várt 9 percet. De ha ott marad a megállóban, lehet, hogy a busz soha nem érkezik meg. Ebben a szituációban van ma a magyar társadalom.
A 3 millió Fidesz-szavazó mellett sok bizonytalan is azt mondja, még mindig ez a legjobb kormány, mert nincs alternatíva. Az is csak egy mítosz, hogy legalább kormányozni tudnak a fideszesek. Nem régen vagyok képviselő, de azt látom, hogy teljesen alkalmatlanok az ország vezetésére, a képviselőik be se járnak a parlamentbe. A 135 fideszesből nagyjából 25 tudja mi történik körülöttük, a többiek csak azért jönnek be, hogy vezényszóra szavazzanak.
Ha valóban a béke oldalán vannak, akkor kössenek békét végre az Európai Unióval. Nagyon komoly hatalmi gőg van a Fideszben, de már nem veszik komolyan a politikusaikat Brüsszelben. Engem friss pártelnökként nem sokan ismernek, mégis szakított rám időt Emmanuel Macron francia elnök, számtalan uniós vezető, tehát tudnánk segíteni a kormánynak egyengetni a pénz útját, de nem kérnek ebből a segítségből. Pedig amíg nem rendeződik a viszony az unióval, a befektetők menekítik ki a pénzüket az országból, nem bíznak a magyar kormányban.
Nagyon nagy a költségvetés hiánya. Az uniós pénzek megérkezéséig marad a magyar emberek megsarcolása. A mostani és a jövő évi az elszegényedés költségvetése, a kormány próbálja betömni a lyukakat, mert pontosan tudják, hogy ezt nagyon elszúrták. Ezért azt gondolom, hogy még nincs vége a megszorító lépéseknek. Első szavazóként 2010-ben a Fideszre szavaztam. Kétharmados felhatalmazást kaptak arra, hogy bármit megtegyenek, de 12 év alatt nem jutottak semmire, nem éltek ezzel a történelmi lehetőséggel.
Elvették az én generációmtól a jövőt, a barátaimnak a jelentős része már nem ebben az országban él és nem is akar hazajönni. Az én munkám gyümölcsét jó esetben a gyerekeim fogják élvezni, ha még hagy a Fidesz valamit ebből az országból.
A kormánykritika mellett az emberek azt is várják az ellenzéktől, hogy kínáljon fel más lehetőségeket. Ez nagyon fontos kérdés, az ellenzék azért kudarcos egy évtizede, mert csak kritizálta Orbánt, de nem kínált reális alternatívát. A Momentumnak van egy nagyon komoly szakpolitikai anyaga, ami az élet minden területére kitér. A parlamenti választás előtt a hat ellenzéki párt szakmai anyagait egybe kellett gyúrni, mindenkinek vissza kellett venni valamit a terveiből. Ezek jó szakpolitikai viták voltak, amilyenek nagyon hiányoznak a parlamentből.
Egy egészen másfajta személyi jövedelemadó rendszer kell.
Akik bizonyos összeg felett keresnek, nagyobb részt kell vállaljanak a közös teherviselésből. Mondom ezt úgy, hogy ez nem egy nemzeti liberálistól megszokott szakpolitikai álláspont. Ahhoz, hogy kapitalizmus lehessen, ahhoz tőke kell, de ma a magyar embereknek nincs megtakarított pénzük. Egy jobb újraelosztási rendszer kell, továbbá csökkenteni kell az áfát, mert ez, a mostani magas infláció mellett elképesztő mértékben sújtja a szegényebb sorsú honfitársainkat.
A teljes közszféra béremelésért kiált.
A Momentum csak azt ígéri meg, ami betartható. A jövő évi költségvetéshez minden frakció három módosító javaslatot vihet be a parlament elé. Mi az egyikben azt kértük, hogy kapjanak 20 százalékos béremelést a rendvédelmi területen dolgozók és a pedagógusok. Ennek a pénznek megneveztük a forrását is. Az jó, hogy a rendvédelmisek már az idén kaptak valamit, de megdöbbentő, hogy a pedagógusok nem.
Gelencsér Ferenc az ELTE nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát. A 32 éves politikus a Momentum Mozgalom egyik alapítója, 2019 őszétől az I. kerület városfejlesztésért és környezetvédelemért felelős alpolgármestere volt. Idén áprilisban a közös ellenzéki listáról parlamenti mandátumot szerzett, május 29-én pártja elnökévé választották.