Télen több alvásra van szüksége embereknek

Télen több alvásra van szüksége embereknek

 

 

 

 

A hidegebb hónapokban az embereknek több alvásra lehet szükségük, alvásvizsgálatokon részt vevő emberek elemzésével ugyanis rájöttek, hogy az emberek télen hosszabb időre kerülnek az alvás során REM-szakaszba (az alvás gyors szemmozgásos fázisa, amikor álmodunk) – állítja egy új kutatás, mely a Frontiers in Neuroscience című idegtudományi szaklapban jelent meg.

 
Télen több alvásra lehet szüksége az embereknek egy új idegtudományi kutatás szerint

Télen több alvásra lehet szüksége az embereknek egy új idegtudományi kutatás szerint

 
Az átlagos alvásidő is hosszabb volt, de ezt statisztikailag nem találták jelentősnek a kutatók. Ugyanakkor a REM-szakasz, amely közvetlen kapcsolatban áll a cirkadián ritmussal (a napi biológiai óránkkal), amelyet a változó fény befolyásol – télen 30 perccel hosszabb volt, mint nyáron.

A tanulmányban alvási nehézségekkel küzdő, városban élő embereken végeztek poliszomnográfiás alvásvizsgálatot, de a tudósok feltételezése szerint jó alvókon az eredmény még kiugróbb lehet. Ha a kutatás eredményeit egészségesen alvó embereken is sikerül megismételni, akkor ez lenne az első tudományos bizonyíték arra, hogy az alvásunkat az évszakokhoz kellene igazítani, és a sötét hónapokban hamarabb lefeküdni.

„Annak ellenére, hogy télen változatlanul teljesítünk, az emberi fiziológia korlátozza magát, ezért érezzük februárban vagy márciusban úgy, hogy kifulladtunk” – mondta Dr. Dieter Kunz, a tanulmány egyik szerzője. (Guardian)                                0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

error: Content is protected !!