Veszélyben érzik Magyarország uniós tagságát, népszavazást kezdeményeznek

Veszélyben érzik Magyarország uniós tagságát, népszavazást kezdeményeznek

 

 

Orbán kiléptetné Magyarországot az EU-ból Ujhelyi szerint, ezért népszavazással erősítené meg Magyarország tagságát

 

 

Veszélyben érzik Magyarország uniós tagságát

Az MSZP-és európai parlamenti képviselő szerint „Orbánt és rendszerét eddig sem az értékek, hanem kizárólag az uniós pénzek tartották az európai közösségben.”

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről? – ezt a kérdést tenné fel egy népszavazáson a magyaroknak Ujhelyi István. Az MSZP-és európai parlamenti képviselő erről a vasárnapi bejegyzésében írta.

A politikus szerint ugyanis „soha ilyen komoly és valódi veszély nem fenyegette még Magyarország uniós tagságát, mint most, amikor világos és egyértelmű lett, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormány képtelen teljeskörű kompromisszumra jutni az Európai Bizottsággal és a hazánknak járó források egy részét bizonyosan elveszítjük”.
„Miután a jogállamisági eljárás végén a kormány bűnei miatt nyilvánvalóan megbüntetik Magyarországot, a Fidesz propaganda-gépezete bizonyosan teljes gőzerővel az Európai Uniót fogja hazug mód vádolni és hazug mód felelőssé tenni a családok megélhetési válságáért”

– írta a bejegyzésében. Azt is hozzátette: Orbánt és rendszerét eddig sem az értékek, hanem kizárólag az uniós pénzek tartották az európai közösségben,

„ha a pénzcsap elzáródik, nem lesz, ami az Unióban tartsa a rezsim vezetőit”.

Ujhelyi úgy látja, hogy ezért népszavazáson, de minimum egy, a jelenlegi kormány kezét megkötő törvényben meg kell erősítenünk hazánk uniós tagságát. A politikus a következő napokban benyújtja az illetékes választási bizottságnak a kérdést, amely szerinte a hatályos szabályoknak és a célnak egyaránt megfelelő.

 

 

error: Content is protected !!