Lady Gaga Selena Gomez eljegyezte saját magát: szologámia csak divat lépés a mentális egészségért

Lady Gaga Selena Gomez eljegyezte saját magát: szologámia csak divat lépés a mentális egészségért

Rátalált a szerelem! Elliot Page először jelent meg a vörös szőnyegen új párjával. Van, aki sosem lépett túl rajta: sztárok, akik elveszítették testvérüket. Jennifer Aniston exférje, Justin Theroux is reagált a színésznő.

Adriana Lima, Lady Gaga és Selena Gomez már igent mondtak maguknak

és a szakértők szerint ez az egyik legjobb lépés, amit a mentális egészségük és a boldogságuk érdekében megtehettek. Sőt, ha gyűrűt húzunk a saját ujjunkra, akkor nagyobb eséllyel találhat ránk a szerelem is.

Aznap este úgy döntöttem, nem várom meg, amíg bekötik a fejemet, inkább bekötöttem saját magamat” – mondta Carrie Bradshaw a Szex és New York egyik, 2003-ban debütáló epizódjában, mielőtt elmesélte volna a barátainak, hogy férjhez megy magához.

„Egy nagy lépés értem, egy kis lépés a szingli nő társadalomért.”

 Sarah Jessica Parker ikonikus karakterének mondta világszerte számtalan embernek adott erőt, akik belefáradtak már az ismeretségi körük „örök vénlányának” szerepébe. A sorozat főszereplője felhívta a figyelmet arra a jelenségre, miszerint az egyedülálló nők életének mérföldköveit senki sem ünnepli, míg a családalapítás minden egyes szakasza koccintásra és elismerésre ad okot.

 

Carrie Bradshaw után szabadon

 

A brazil szupermodell, Adriana Lima 2017 májusában követte Carrie példáját és Monacóban jegygyűrűvel pecsételte meg a legfontosabb kapcsolatát. „Az ékszer szimbolikus, azt jelképezi, hogy elköteleződtem önmagam és a boldogságom iránt és a saját házastársam lettem. Hölgyeim, szeressétek magatokat” – üzente mindenkinek az Instagram oldalán.

Hasonlóképpen gondolkozott ebben a kérdésben Lady Gaga is, aki 2020-ban, Valentin-nap alkalmából jelentette be az eljegyzését szingliként.

„Tudtátok, hogy egy régi hagyomány szerint csak a szökőévekben, február 29-én kérhették meg a nők a férfiak kezét? Szerencsére ma már bármilyen nemi identitású személy felteheti ezt a kérdést, akárkinek, akármikor. Most, hogy a szerelmet ünnepeljük, felhúzok egy gyűrűt a saját ujjamra, az önmagam és a rajongóim iránti szeretet jeléül – és emlékeztetlek titeket arra, hogy mindannyian rocksztárnak születtünk” – írta a közösségi oldalán.

Selena Gomez pedig még lagzit is szervezett magának a 30. születésnapjára.
Az énekes-színésznő bevallotta, kislányként arról álmodozott, hogy mire betölti a huszonötöt, férjnél lesz.

„Tönkretett, hogy a közelében sem jártam ennek – sőt, nem is lehetnék tőle távolabb. Butaság, de tényleg azt hittem, a világomnak vége” – árulta el, majd hozzátette, a várakozás helyett inkább örök hűséget esküdött önmagának a közeli barátai körében, egy csodaszép Versace-ruhában.

Selena Gomezt összetörte, hogy nem házasodott meg 25 éves koráig: emiatt esküvőt szervezett magának.

Pár nélkül, mégsem egyedül

Egyre többen választják tehát a szologámiát, vagyis az önmagukkal kötött frigyet és sokan már szertartással is nyomatékosítják az ez iránti elköteleződésüket. A fogalom nem feltétlenül feltételez egyedülálló státuszt, illetve cölibátust: efféle esküvőt az aktív társkeresők, de akár az elkötelezett párkapcsolatban élők is tarthatnak. Az első ilyen emlékezetes lagzit egy New York-i előadóművész, Gabrielle Penabaz rendezte meg 2000-ben, miközben az éppen összetört szívét ápolgatta. Virágot rendelt, fogadalmat írt és „valami kéket” is viselt a Nagy Napján, egyszóval hűen követte a hagyományokat. Mindössze egyetlen dolog hiányzott az eseményéről: a vőlegény.

Az ezután következő években pedig több mint 1500 személy menyegzőjén közreműködött abban, hogy a saját házastársuk lehessenek. Azt mondja, ezek a ceremóniák mind katartikusok voltak és az önszeretetről szóltak: az emberek közel 80 százaléka sírt, amint fogadalmat tett magának. A szakemberek úgy látják, a szologámia elmúlt években növekvő népszerűsége összefügg azzal, hogy elveszítettük magunkat a felgyorsult életünkben: ez egy ígéret arra, hogy nem másoktól várjuk mindazt, amire szükségünk van. Persze szó sincs egoizmusról: a hangsúly a gyengeségeink és a hibáink elfogadásán van, azon, hogy pontosan olyannak szeretjük magunkat, amilyenek vagyunk.

A boldogság bennünk kezdődik

A szologámia lényege a self-care priorizálása, amely által a környezetükkel is egészségesebb kapcsolatot alakíthatunk ki. Ráadásul nincs szükség hozzá papírmunkára, és jogilag sem köt minket: senki sem követ el bigámiát, ha a jövőben kimondjuk valakinek az igent. Ezek az esküvők sokféle formát ölthetnek és a megrendezésének nincsenek kőbe vésett szabályai: akár az otthonodban, a tükör előtt állva elveheted magadat – de Selenához hasonlóan hatalmas bulit is csaphatsz a legjobb barátaiddal. Képzeld, van, aki ilyenkor szimbolikusan elégeti mindazt, amit ki akar zárni a napjaiból.

Összeházasodni magaddal

mindenképpen merész lépés: ám ezzel kinyilváníthatod, hogy „elég” és teljes vagy pár nélkül is. Ettől még nyitott lehetsz arra, hogy megoszd az életedet valakivel, de nincs szükséged a boldogsághoz a „jobbik feledre”. Ez a fajta önértékelés egy partner oldalán is az előnyödre válhat: az alacsony önbecslés hatására sokan alárendelik magukat másoknak és háttérbe szorítják a saját igényeiket. A szologámia az elfogadás útja, amire mindenkinek érdemes lenne rálépnie – ezzel nemcsak a romantikus kötődéseidet javíthatod, hanem a rokonaiddal és a barátaiddal való viszonyaidat is szorosabbra fűzheted, tisztelettel és elismeréssel szemléled majd az ő törekvéseiket az önszeretet felé. Saját magunk megvetése ugyanis számtalan pszichológiai probléma gyökere lehet. Úgyhogy miért is ne ünnepelhetnénk azt, akik vagyunk, méghozzá társ nélkül?

Női erotikus fehérneműk, Női szexi fehérneműk I.

error: Content is protected !!