„1956 egy van, de ez az egy sok arcát mutatja meg, és ezt természetesnek gondolom. Van, aki Nagy Imre szemüvegén keresztül tekint vissza a felszabadító, majd véres napokra, van, aki inkább Mindszenty Józsefhez igazítja iránytűjét. Valószínűleg így van ez rendjén” – kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke kifejtette, hogy másként emlékezünk a XX. századra is, ebben másként viselkedik „a baloldali, liberális, polgári közvélemény, és másként az önmagát jobboldali konzervatívnak mutató közvélemény”. Gyurcsány Ferenc elmondta: „A baloldal évtizedes törekvése, hogy eltávolítsa magát az embertelen, igazolhatatlan baloldali diktatúrák világától, emlékezetében a demokratikus tömeg népmozgalma áll, míg a jobboldal, ahogy mutatja a mögöttem lévő emlékművel szembeni üzenet és gondolat, az 1944-es megszállási emlékmű üzenete, inkább keresi a felmentés okait”.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy a mai kormány
szuverenitásért harcol ott, ahol önrendelkezés van, és szabadságot hazudik ott, ahol önkény van.
A pártelnök kiemelte, hogy együttműködni Európa népeivel nem az önrendelkezés feladása, hanem önrendelkezésünk önkéntes egyesítése. Magyarország helyét ezer éve Nyugaton keresi. Gyurcsány Ferenc szerint a mai magyar kormány az ellenkezőjét teszi, „emberemlékezet óta ez az első olyan kormány, amely önszántából, nem külső hatalmi befolyás alapján a konfliktust keresi a Nyugattal, mi ezzel szembeállunk”.
A kormány szabadnak tekinti Magyarországot, mi azt gondoljuk, éppen a kormány az akadálya a szabadságnak.
„Az a meggyőződés, az a magatartás, amely egyetlen gondolatot tekint kizárólagosnak, az a gondolat önkényét jelenti. A gondolat önkénye a politikai önkény előszobája, ahova Magyarország megérkezett” – folytatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: „az a kormány, amely nem biztosítja a szabad szó, a szabad sajtó, a szabad egyházalapítás jogát, az a kormány nem a nemzet szabadságát, hanem a hatalom önkényét hozza el”.
1956 szelleme Herszonban küzd
A volt miniszterelnök úgy véli, hogy a mai kormány politikáját Mindszenty József undorral figyelné, és ez a politika méltatlan 1956 örökségéhez.
Az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956 örökségéhez.
Az ellenzéki politikus szerint 56 szelleme ma Herszonban küzd, viszont az a kormány, amelyik „orosz érdekeket szolgál, Oroszországnak keres mentséget, parolázik az orosz hatalommal, az a kormány meghazudja, meggyalázza 56-ot”, az akkori szabadságvágynak, a demokratikus keretek akarásának pedig ma a szabadságát kereső, az ezért küzdő polgári világ a méltó örököse, baloldaliakkal, szabadelvűekkel és konzervatívokkal.
Gyurcsány Ferenc beszéde végén ma délutánra utcára szólította az embereket.