Minden további perc, ameddig az orosz hadsereg megszállva tartja a zaporizzsjai atomerőművet, nukleáris katasztrófával fenyeget – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök éjszakai videoüzenetében.
Közben az Ukrenergo állami energiaszolgáltató vállalat pénteken közölte, hogy szakemberei újra üzembe helyezték az orosz lövedékek által megrongált két fő vezetéket, amely az atomerőmű saját villamosáram-igényét elégíti ki. “Ennek köszönhetően az atomerőműben lévő kiégett fűtőelem-tároló és más fontos létesítmények stabil áramellátása és biztonságos működése garantált” – áll a jelentésben. A vállalat hozzátette, hogy a közeljövőben várhatóan befejezik egy másik fővezeték helyreállítását is, ami javítani fogja az erőmű biztonságát.
Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat nem sokkal később kiadott közleményében tudatta, hogy a csütörtökön teljesen leállt zaporizzsjai atomerőmű ismét termel áramot, egyik blokkját ugyanis már rácsatlakoztatták a hálózatra.
Ezenkívül az atomerőmű melletti városnak, Enerhodarnak a polgármestere és az orosz megszálló hatóságok is beszámoltak arról, hogy erdőtüzek keletkezetek a nukleáris létesítmény környékén.
Szerhij Hajdaj, a kelet-ukrajnai Luhanszk megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy az ukrán erők lecsaptak az orosz megszállók alatt lévő Kagyijivka településen egy orosz támaszpontra, ahol mintegy kétszáz orosz ejtőernyőssel végeztek. Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 46 250 orosz katona vesztette életét Ukrajnában.
Délután robbanások hallatszottak az orosz megszállás alá került dél-ukrajnai Herszonban. Az Ukrajinszka Pravda hírportál a RIA Novosztyi orosz hírportálra hivatkozva arról számolt be, hogy a légvédelem lőtt körülbelül tízszer. Eközben viszont anonim felhasználók a közössági oldalakon fotókat és videófelvételeket tettek közzé az Antonyivszkij-híd elleni újabb ukrán csapásokról.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) honlapján közzétette, hogy Ramzan Kadirov csecsen vezetőt hivatalosan meggyanúsították az ukrán büntetőtörvénykönyv három cikkelye alapján háborús bűncselekményekkel, Ukrajna határainak jogellenes megváltoztatásával és az Oroszország által indított háború támogatásával. A dokumentum szerint Kadirov személyesen felügyelte egyes katonai műveletek kidolgozását és tervezését, parancsokat adott és katonai jelentéseket hallgatott meg.