„A »rendőrség« lezárta a »nyomozást« a kínai és az orosz vakcinák engedélyezése ügyében. A feljelentés hivatali visszaélés foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt tettem” – közölte a Facebook-oldalán Hadházy Ákos.
Se bűncselekmény, se felelős – nagyjából így foglalható össze az eset, – mert a magyar állam tévedhetetlen.
A független országgyűlési képviselő szerint az amatőr módon kitakart dokumentumokból és Falus András professzor nyilatkozatából kiderült, hogy a hatóság alapvető hiányosságok és a tudósok véleménye ellenére politikai nyomásra engedélyezte az orosz vakcina felhasználását.
Felülről érkező nyomás miatt engedélyezték az orosz vakcinát
Legalábbis ezt állítja Falus András immunológus-professzor, aki egyike volt azoknak a szakértőknek, akik…
A kínai vakcinánál pedig köztudott, hogy hatvan év felettiek esetében gyakorlatilag sehol a világon nem vizsgálták a hatékonyságot. Három megjegyzést fűzött a határozathoz:
- „A nyomozás semmit nem foglalkozott a feljelentésben részletesen leírt tények egyikével sem (pedig az, hogy egyáltalán látszólag elindult, azt jelzi, hogy a választás előtt nem merték elutasítani a megcáfolhatatlan indoklás miatt).”
- „Talán az egyetlen konkrét “cáfolat” a legmegdöbbentőbb: szerintük ugyanis a hatóságnál nem létezik olyan adatbázis, amelyik alkalmas lenne az oltási balesetek számának vagy egyáltalán tényének megállapítására. Ez teljes nonszensz.
-
- „A meteorológiai szolgálat lefejezése minden gondolkodó, jóérzésű embert megdöbbent, de hatalom ezen beavatkozása a tudományba bagatell diákcsíny ahhoz képest, amit a járványvédelem és azon belül különösen a keleti vakcinázás terén a kormány elkövetett.”
A politikus hangsúlyozta, konszenzus van arról, hogy a keleti vakcinák valószínűleg nem voltak ártalmasak, azonban ezt a használat engedélyezésekor egyáltalán nem lehetett tudni.
„Ezt a végtelenül felelőtlen, a szakma minden írott és íratlan szabályát politikai nyomásra felrúgó engedélyezést utólag sem magyarázhatja a járványvédelem sikeressége, hiszen olyan sajnos nem volt – a végeredmény a világ egyik legrosszabb statisztikája lett.
Ezen felül a kínai vakcina egészen biztosan veszélyeztetett életeket, a 60 év felettieknél tapasztalható gyenge hatása miatti hamis biztonságérzettel. Ez a történet semmiképp nem maradhat büntetlenül, egy rendszerváltás után egyike kell lennie azoknak az ügyeknek, ahol mindenképpen meg kell találni és bíróság elé kell vinni a felelősöket” – zárta sorait Hadházy Ákos.
A menesztett elnökhelyettes szerint