1. Lábbelinket úgy válaszuk meg, hogy kényelmes legyen, azaz puha, hajlékony talpú. Ne viseljünk magas sarkú cipőt, az ideális sarokméret ugyanis mindössze 3-4 centiméter. Ugyanígy kerüljük a szűk ruházatot, mert szintén negatívan befolyásolja a visszeres panaszokat.
2. Mozogjunk annak ellenére is, hogy kellemetlen lehet az elgémberedett végtagokat átmozgatni. Ha ülőmunkát végzünk, időnként szakítsuk meg tevékenységünket lazítással! Álljunk fel, sétáljunk egyet, végezzünk légzőgyakorlatokat, mert annak a keringésre gyakorolt jótékony hatása is segíti a vénás áramlást. A székben ülve nyújtsuk ki a lábunkat, és körözzünk lábfejünkkel mindkét irányba (mindkét láb esetén 10-10 gyakorlatot végezzünk), majd kicsit nehezítve a gyakorlaton lábunkkal is körözzünk hasonlóan. Befejezésként a sarkakat a földön tartva emeljük meg 20-szor a lábujjakat, ezután pedig a sarkakat ugyanennyiszer.
5. Terhesség esetén különösen óvjuk lábunkat, ha azt tapasztaljuk, hogy vizenyősödik, feldagad, és inkább üljünk inkább felpolcolt lábakkal, hordjunk kompressziós harisnyát!
6. A kompressziós harisnya gyógyászati segédeszközboltban kapható, és nemcsak terhesség alatt érdemes beruházni rá, hiszen az alsó végtag vénáiban segíti a gravitáció ellenében a vér visszaáramlását a szívhez. Reggel a felkelést megelőzően, fekvő helyzetben kell felhúzni, mielőtt a vénák telítődnének.
8. Ha van rajtunk túlsúly, igyekezzünk fokozatosan megszabadulni tőle, majd megtartani az ideális testsúlyt!
9. Ápoljuk fokozott figyelemmel a lábat! Járjunk rendszeresen pedikűröshöz, vagy szerezzünk be olyan ráspolyt, habkövet, amivel karban tartható a sarok berepedezett bőre! Körmünket elővigyázatosan vágjuk és ápoljuk, a gombás fertőzések kivédésére pedig mindig töröljük szárazra a lábat fürdés után, uszodában használjunk papucsot, saját törülközőt, hintőport!
11. Sose kezeljük magunkat az orvos tudta nélkül, és ez igaz azokra a vény nélkül kapható vénaerősítő gyógyszerekre, tablettákra is, amelyek a visszeres panaszokat hivatottak orvosolni! A valóban vénás eredetű panaszokra, orvosi javallat szerint szedett, kellő ideig alkalmazott mikronizált tisztított flavonoid frakció hatóanyagú tablettás kezelés jelentősen csökkentheti a panaszokat és védhet a betegség súlyosbodásával szemben, de ha nem vénás eredetű kórképben alkalmazzák, a kezelés eredménytelen marad.
12. Visszérrel jobb messze elkerülni a meleget, a hősugárzó közvetlen használatát, a szaunát, a termálvizet és a gőzfürdőt, hiszen a meleg hatására csak tovább tágulnak az erek.
13. Ha éppen nem mozgunk, akkor is figyeljünk testhelyzetünkre! Az asztal alatt legyen mindig lábtámasz, vagy bármilyen alkalmatosság, ami megemeli kissé a lábakat, sőt akár fekvő pozícióban is célszerű a lábakat alátámasztani.
A szakorvos felkeresése fontos, ha kezdődő visszeresedést látni sőt a megelőzés mindennél többet ér.
Ezt is nézd meg