MEGVÁLTÁS – JÉZUS KRISZTUS AZ EGYEDÜLI MEGVÁLTÓ

4.     Első enciklikámban felhívtam a figyelmet, hogy “az Egyháznak minden korban, de különösen manapság, elsődleges feladata, hogy az emberek értelmét, lelkiismeretét és tapasztalatait Krisztus misztériumára irányítsa”. Az Egyház egyetemes küldetése a Jézus Krisztusba vetett hitből következik, amint azt a háromságos Isten hitvallásában találjuk:

“Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idők kezdete előtt…, aki érettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett”.

A megváltás minden ember számára megalapozta az üdvösséget, “a Megváltás misztériuma minden embert magába foglal, és ennek a misztériumnak erejében Krisztus minden időkre mindenkivel kapcsolatba lépett”. Egyedül a hitben érthetjük meg ezt a küldetést, hiszen erre van alapozva.

És mégis akadnak egyesek, akik a modern világ változásai közepette felteszik a kérdést: vajon időszerű még a nem keresztények közötti misszió? Nem helyettesíti-e ezt a vallások közötti dialógus? Az emberi haladás nem elegendő a cél elérésére? A lelkiismeret és a szabadság tiszteletben tartása nem zárja ki a terítés minden próbálkozását? Nem tudunk minden vallásban üdvözülni? Minek hát a misszió?

“Senki sem juthat el az Atyához, csak általam”

5.     Ha visszanyúlunk az Egyház eredetéhez, világosan megtaláljuk azt az állítást, hogy egyedül Jézus mindenkinek a Megváltója, egyedül Ő képes kinyilatkoztatni Istent és elvezetni minket Istenhez.

A zsidók vallási hatóságainak, amikor az apostolokat arról vallatták, hogyan gyógyította meg Péter a bénát, Péter így válaszolt: “A názáreti Jézus Krisztusnak nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit Isten feltámasztott a halálból, az ő segítségével áll ez itt előttetek egészségesen…, mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének”. Ez a főtanács előtti kijelentés minden emberre — zsidókra és pogányokra — egyetemesen érvényes, mert az üdvösség csak Jézus Krisztusból fakad.

Ezt a Krisztustól nyert egyetemes üdvösséget az egész Újszövetség igazolja. Szent Pál elismeri a feltámadt Krisztusban az Urat: “Beszélnek istenekről az égen és a földön, mert sok istenük és uruk van, nekünk azonban egy az Istenünk, az Atya, akitől minden származik, és akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, és mi magunk is általa vagyunk”. Az egyedüli Isten és az egyedüli Úr áll szemben a pogányok által elfogadott istenekkel és urakkal. Szent Pál ellene fordul kora vallásos közösségének, és megvilágítja a keresztény hit jellegzetességét: az egy Istenbe és az Istentől küldött egyetlen Úrba vetett hitet.

Szent János evangéliumában a krisztusi üdvösség egyetemessége magában foglalja kegyelmet adó, igazságot feltáró és kinyilatkoztató küldetését: az Ige az igaz világosság, amely megvilágosít minden embert. És: “Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van”. Isten kinyilatkoztatása végleges és teljes lett Egyszülött Fia által: “Sokszor és sokféleképpen szólt Isten egykor az atyákhoz a prófétákban.

Ebben a végső korszakban a Fiúban szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette”. Isten kinyilatkoztatásának Igéje által végérvényesen, teljességében föltárta önmagát, közölte az emberi nemmel, hogy kicsoda Ő. Istennek ez a biztos és végérvényes önkinyilatkoztatása adja az Egyház missziós természetének legmélyebb indokát. Nem mondhat le arról, hogy ne hirdesse az evangéliumot, az igazság teljességét, amelyet Isten önmagáról közölt velünk.

Krisztus az egyedüli közvetítő Isten és az emberek között: “Egy az Isten, és egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Jézus Krisztus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és tanúságot tett a meghatározott időben. Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek — igazat mondok, és nem hazudok –, a pogányok tanítója hitre és igazságra”. Az emberek tehát ezután Istennel nem kerülhetnek kapcsolatba másként, csak Jézus Krisztus által, a Lélek ösztönzésére. Ez az egyedüli és egyetemes közvetítés nemcsak nem zárja el az Isten felé vezető utat, de ő maga az Istentől kijelölt út, aminek Krisztus teljesen tudatában van. Néha különböző fajtájú és rendű másodlagos közvetítők sem zárhatók ki, de ezek jelentésüket és erejüket Krisztus közvetítéséből merítik, vele nem egyenrangúak, és nem is kiegészítései.

6.     A keresztény hitnek ellene mond az Ige és Jézus Krisztus mindenféle szétválasztása. János világosan kifejti, hogy az Ige, aki kezdetben az Istennél volt, ugyanaz, aki megtestesült. Jézus a megtestesült Ige, egyetlen és oszthatatlan személy. Jézust nem lehet elválasztani a Krisztustól, és nem beszélhetünk a “történeti Jézusról”, — mintha az más lenne, mint a “hit Krisztusa”. Az Egyház ismeri és megvallja Jézust, mint “Krisztust, az élő Isten Fiát”. Krisztus nem más, mint a Názáreti Jézus, és Ő Isten megtestesült Igéje minden ember üdvösségéért. Krisztusban “lakik testi formában az istenség egész teljessége”, és “mi mindannyian az Ő teljességéből merítettünk”.

Ő az “Egyszülött Fiú, aki az Atya ölén van”; Ő a szeretett Fiú, akiben megváltást nyertünk; “úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett”. Krisztusnak éppen ez az egyedülálló mivolta az, ami abszolút és egyetemes jelentőséget ad neki, ezáltal — bár maga is része a történelemnek, mégis — ő maga a történelem középpontja és célja. “Én vagyok az alfa és az omega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.”

Ha szabad és hasznos végiggondolni Krisztus misztériumának különböző szempontjait, sohasem szabad figyelmen kívül hagyni az Ő egységét. Miközben arra törekszünk, hogy felfedezzük és értelmezzük Istennek minden ajándékát, amelyet a népeknek adott — különösen a szellemieket –, ezeket nem szakíthatjuk el Jézus Krisztustól,aki az isteni üdvösségterv középpontjában áll. Ha “Isten Fia a megtestesülésben minden emberrel eggyé lett”, akkor “vallanunk kell, hogy a Szentlélek minden lehetőséget felkínál — Isten elgondolásának megfelelően –, hogy a húsvéti misztériumba kapcsolódjunk”. Isten szándéka “mindent újra egyesíteni Krisztusban, ami az égen és a földön van”.

A Krisztusban való hit felkínálja az embereknek a szabadságot

7.     A missziós tevékenység szükségessége nyilvánvaló Jézus teljesen új életviteléből, melyből tanítványai is részesültek. Ez az új élet Isten ajándéka. Az embernek a maga részéről be kell fogadnia, növekedését elő kell segítenie, ha Krisztushoz hasonlóan teljesen át akarja magát adni hivatásának. Az egész Újszövetség ennek az új életnek a himnusza; annak himnusza, aki Krisztusban hisz, és Egyházában él. A Krisztusban való üdvösség, amelyet az Egyház igazol és hirdet, részesedés Istenben. “Ez az a szeretet, amely nem csupán a jóra indít, hanem magának Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek az életében részesít.

Aki szeret, az maga is törekszik ajándékká válni.” Isten ezt az új életet ajánlja fel nekünk. “Visszautasíthatjuk-e Krisztust, és mindazt, amit az emberiség történetébe hozott? Természetesen megtehetjük, mert az ember szabad. Az ember nemet mondhat Istennek. De marad egy alapvető kérdés: Szabad ezt tennünk? És miért szabad?”

8.    A mai modern világ arra ösztönzi az embert, hogy csupán horizontális létsíkon rendezkedjék be. De mi lesz az emberből, ha nem nyitott az Abszolútum felé? A válasz minden ember személyes élményanyagában rejlik, de vérrel írták be ezt az emberiség történetébe is azok az ideológiák és politikai rendszerek, amelyek Isten nélkül “új emberi közösséget” akartak felépíteni.

A továbbiakban a II. Vatikáni Zsinat felel azoknak, akik a lelkiismereti szabadságot szívükön viselik: “az emberi személynek joga van a vallásszabadsághoz. E szabadság abban áll, hogy minden embernek mentesnek kell lennie egyesek, társadalmi csoportok vagy bárminemű emberi hatalom kényszerítő hatásától, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, s ne is akadályozzák abban, hogy — jogos határok közt — magánéletében vagy nyilvánosan, egymagában vagy közösségben lelkiismerete szerint cselekedjék.

Krisztus hirdetése és a róla való tanúságtétel, ha tiszteletben tartja a lelkiismereti jogokat, nem sérti a szabadságot. A hit az ember szabad hozzájárulását igényli. De hirdetni kell, mert “minden embernek joga van megismerni Krisztus titkának gazdagságát, amelyben a mi hitünk szerint az emberiség kimeríthetetlen teljességgel és várakozásaiban nem csalódva megtalálja mindazt, amit Istenről, az emberről és jövendő sorsáról, életről és halálról és az igazságról tudni akar vagy tétován keres…

Ezért akarja az Egyház missziós tevékenységének lendületét megtartani, sőt a mi jelenlegi történelmi napjainkban még fokozni is.” De ismét azt kell mondanunk a zsinattal, hogy ” minden embert a maga méltóságának megfelelően, mivel személy — tudniillik értelemmel és szabad akarattal rendelkezik, s ezért személyes felelőssége van –, a saját természete ösztökéli és készteti az igazság keresésére, elsősorban a vallás tekintetében. A megismert igazsághoz ragaszkodnia kell, s egész életét az igazság követelményei szerint kell berendeznie.”

Az Egyház az üdvösség jele és útja

9.     Az üdvösség első kedvezményezettje az Egyház: Krisztus saját vérével szerezte meg, és megtette egyetemes üdvözítő tevékenységének munkatársává. Krisztus ugyanis benne él; jegyese; biztosítja növekedését, és általa teljesíti küldetését.

A zsinat gyakran hangsúlyozza az Egyház feladatát az emberi nem üdvösségét illetően. Miközben az Egyház felismeri, hogy Isten minden embert szeret és akarja üdvösségüket, vallja, hogy Isten Krisztust tette meg egyetlen közvetítőnek, az Egyházat pedig az egyetemes üdvösség szentségévé rendelte. “Isten népének e katolikus egységébe tehát, mely előre jelzi és előmozdítja az egyetemes békét, minden ember meg van híva és különféle módon hozzá tartoznak vagy hozzá vannak rendelve mind a katolikus hívők, mind a többi Krisztusban hívő, mind pedig általában az emberek, akiket Isten kegyelme meghívott az üdvösségre.

“37 Ezt a két igazságot együttesen kell szemlélnünk, ugyanis Krisztusban minden nép elnyerheti az üdvösséget, és ehhez az üdvösséghez szükséges az Egyház. Mindkettőnek az ismerete szükséges az üdvtörténeti misztérium megértéséhez. Így láthatjuk helyesen Isten irgalmát és a mi felelősségünket. Az üdvösség, amely mindig a Lélek adománya, megköveteli az ember közreműködését saját és mások üdvének eléréséhez. Így akarta ezt Isten, ezért alapította az Egyházat, és építette be üdvözítő tervébe. “Krisztus, aki ezt a messiási népet — mondja a zsinat — az élet, a szeretet és az igazság közösségévé alapította, eszközként is fölhasználja mindenki megváltására, és elküldi az egész földkerekségre a világ világosságául és a föld sójául.”

Minden ember számára fel van ajánlva az üdvösség

10.     Az üdvösség egyetemes volta nem jelenti, hogy csak azoknak szól, akik kifejezetten hisznek Krisztusban és az Egyháznak tagjai. Ha az üdvösség mindenkinek szól, akkor mindenkinek rendelkezésére kell állnia. De ma is világos, miként ezelőtt volt, hogy sokan vannak, akinek nincs lehetősége az Evangélium kinyilatkoztatását megismerni és elfogadni és az Egyházhoz csatlakozni. Olyan szociális–kulturális körülmények között élnek, melyek ezt nem engedik meg. Gyakran más vallási hagyományok között nőttek fel. Ezek számára a kegyelem erejével nyitva áll Krisztusban az üdvösség, noha titokzatos módon az egyházhoz kapcsolódnak, bár formálisan nem tartoznak hozzá, de a külső és belső helyzetükhöz mérten, kellő időben világosságot ad nekik. Ez a kegyelem Krisztusból árad, az Ő áldozatának gyümölcse és a Szentlélek ajándéka. Ez minden ember számára lehetővé teszi, hogy saját közreműködésével szabadon elérhesse az üdvösséget.

A zsinat, miután kimondta a húsvéti misztérium központi helyét, megállapította: “Mindez nemcsak a Krisztus-hívőkre érvényes, hanem miden jóakaratú emberre is, kiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem. Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy aSzentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz.”

“Mi nem hallgathatunk”

11.     Mit mondhatunk a már szóba került misszióellenes érvekre? Tisztelettel mások vallási meggyőződése és véleménye iránt, minden fennhéjázás nélkül ki kell fejeznünk hitünket Krisztusban, az emberek egyedüli Megváltójában; a hitet, amelyet mi a magunk részéről minden érdem nélkül kaptunk. Szent Pállal valljuk: “Nem szégyellem az Evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek.41 Minden idők keresztény hitvallói — a mi korunkban is — odaadták és odaadják életüket, hogy ezt a hitet az emberek előtt megvallják azzal a meggyőződéssel, hogy minden embernek kell Jézus Krisztus, aki legyőzte a bűnt és a halált és kiengesztelte az embereket Istennel.

Krisztus Isten Fiának vallotta magát, aki szoros kapcsolatban van az Atyával — a tanítványok is ennek vallották –, és szavait csodákkal és a halálból való feltámadásával igazolta. Az Egyház felkínálja az embereknek az Evangéliumot mint prófétai iratot, amely választ ad az emberszív kérdéseire és igényeire, és mindig “jó hír” lesz számukra. Az Egyház nem hallgathat arról, hogy Jézus eljött, kinyilatkoztatta Isten arcát, s keresztje és feltámadása által az embereknek kiérdemelte az üdvösséget.

Arra a kérdésre: mi a misszió, mi hittel és az Egyház tapasztalatával azt válaszoljuk: megnyílni Krisztus szeretetére az igazi felszabadulásban. Őbenne és egyedül Őbenne szabadulunk meg minden elidegenedéstől és eltévelyedéstől, a bűn és a halál hatalma alá vetett rabszolgaságtól. Krisztus valóban “a mi békességünk” és “Krisztus szeretete ösztönöz minket”, amely a mi életünknek értelmet és örömet ad. A misszió a hit kérdése, Krisztusba vetett hitünknek, és az Ő irántunk való szeretetének jele.

Korunk hajlik arra, hogy a kereszténységet tisztán emberi bölcsességnek, egy kellemes életvitel elméletének tekintse. Egy erősen szekularizált világban állandó a törekvés, hogy “az üdvösséget fokozatosan a világhoz szabják”, amely ugyan az emberért küzd, de egy olyan emberért, aki csak a horizontális síkra korlátozódik. Mi viszont tudjuk, Jézus azért jött el, hogy a teljes üdvösséget hozza meg az egész ember és minden ember számára, akiknek feltárja az istengyermekség horizontját.

Miért van szükség a misszióra? Mert nekünk, mint Szent Pálnak “jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus fölfoghatatlan gazdagságát hirdessük a pogányoknak”. Az új élet az a “jó hír”, amely minden korhoz szól: minden ember erre van meghíva és rendelve. Valójában mindenki ezt keresi, bár olykor csak homályosan, és jogában áll mindenkinek megismerni ennek az ajándéknak a fontosságát és követni azt. Az Egyház és benne a keresztények nem rejthetik el és nem tartogathatják önmaguknak ezt az új életet és annak gazdagságát, melyet azért kaptak Isten jóságából, hogy minden ember részesüljön benne.

Ez a magyarázata annak, hogy az Úr kifejezett parancsán kívül miért fakad missziós küldetésünk az isteni élet utáni sóvárgásból. Azok, akik a katolikus Egyházba felvételt nyertek, tudják, hogy kiváltságban részesültek, és ezért még jobban el vannak kötelezve a hit és a keresztény élet melletti tanúságtételre, a testvérek szolgálatára és az Istennek adandó válaszra, mert “kiváltságos helyzetüket nem saját érdemeiknek, hanem Krisztus különös kegyelmének kell tulajdonítaniuk; s ha nem válaszolnak rá gondolattal, szóval és cselekedettel, nem csupán nem üdvözülnek, hanem szigorúbb ítélet alá is esnek.”