Öt ok, amiért biztosan nem lesz Orbán–Márki-Zay-vita

1. A kellemetlen emlékek

A miniszterelnök elméjében egy politikai zseni és egy hatalommániás olvadt egybe. A politikai zsenik imádják a vitát, a versenyt, a megmérettetést, hiszen akkor vannak igazán elemükben, akkor tudják előhívni képességeik maximumát, hogy azokat mások legyőzésével és a nézők meggyőzésével demonstrálják. Orbán is ilyen volt. A hatalommániások életének legfontosabb drive-ja viszont a befolyás, az uralom. Önértékelésük annyira összefonódik a hőn szeretett státusszal, hogy annak megszűnése egyet jelentene személyiségük elvesztésével, egyfajta horror vacuival.

Az ő észlelésükben igazából nem is ők vesznének el, hanem velük együtt az egész világ.
A hatalommániásnak az ő személyes veresége apokaliptikus tragédiát jelentene, amely a közösségét érné, miután nem tud többé vigyázni rájuk. A két legutóbbi ilyen vita után (2002, 2006) ugyanis elveszítette a választásokat. Amióta pedig kerüli (2010, 2014, 2018), rendre győzelmet arat. Orbán tehát egyszerűen fél a vitától, mert tapasztalatai szerint abból nem szokott jól kijönni.

A kormányfői csörték emléke összekapcsolódott a világ számára legszörnyűbb lehetőségével: hogy nem ő irányítja az országot.

2. Az általános vitakultúra hiánya

Az emberek nagyon akarják, – de feltettük már a kérdést igazán őszintén? Tényleg szeretnénk mi, magyarok érdemi vitát látni? Mi, akik a mindennapokban sem vagyunk képesek semmit érdemben megvitatni? Akik jobban utáljuk a másik magyart bárminél és bárkinél a világon? Ha ketten vagy hárman összegyűlünk valahol, ott nem Jézus van velünk, ahogy az evangélium ígérte, hanem több irányba akarunk húzni, mint ahányan ott vagyunk, ezért inkább egymásnak ugrunk.

3. A politikai vitakultúra hiánya

De ettől még nem elképzelhetetlen, hogy tartsanak nálunk is kormányfői vitákat. Bár szeretjük azt hinni, hogy mindent a magyarok fedeztek fel a világon, és valóban nincs szégyenkeznivalónk, de valljuk be: a demokrácia nem a mi szellemi termékünk. Ha mások nem találták volna fel, és nem importálják tele vele a világot, mi az idők végezetéig sem jöttünk volna rá.

De a történelem 1989 után hozzánk is eljutott, és mit tudtunk tenni, haladtunk az árral. Mint ahogy az importtermékekkel szokás, a demokráciát is csomagban vettük át. Másnap mindig felkelt a nap. És ne tévesszen meg bennünket, hogy az ország egyik fele most is követeli a vitát! Mert ez a fele az országnak nálunk mindig az aktuális ellenzék. Ha pedig megnyerte a választásokat, akkor meg azok kérik számon a demokratikus vitát, akik előtte még egyáltalán nem akarták, ők pedig, akik oly fontosnak tekintették, messze kerülik.

4. Az ellenzék állapota

Orbánnak egyszerűen nem érdeke addig vitát vállalni, amíg csak veszíthet vele. Amíg az ellenzéki pártok elbukják a saját előválasztásukat, amíg földre teperi őket a maguk által kezdeményezett aláírásgyűjtés, amíg az összefogás vezetői egymás farkasai és amíg belső és demoralizáló kutatásaik ellenzéki sajtótermékekben szivárognak ki, a kormányfő nem érzi a nyomást. A személyes rossz emlékek és a társadalmi, politikai hangulat csak megágyaz ennek, de minek is ácsolna színpadot az ellenfeleinek? Minek is adna nekik esélyt? Emelkedőn sorakoztatta fel embereit, s azt mondja: „várjatok a csatával, lejövünk mi is a szintetekre, mégiscsak egyenlőtlen mészárlás lenne, ha innen a magasból rontanánk rátok”.

5. Márki-Zay Péter kampánya

Márki-Zay Péter eddigi kampánya sem szorította sarokba Orbánt. Amikor a hódmezővásárhelyi polgármester bejutott az előválasztás második fordulójába, majd megnyerte, a Fideszben tapinthatóvá lett a pánik. A kormányfő még a száműzött Lázár Jánoshoz is leszaladt gyorsan egy halsütésre, hogy informálódjon, ki is ez az ember. Aztán teltek-múltak a hetek, és mintha Orbán megnyugodott volna. Az ellenzék miniszterelnöki kampánya ellen elég volt néhány zavaró repülés, egy-két félremagyarázható félmondat felnagyítása, és jelenleg úgy tűnik, M.-Z. P. országos áttörése még várat magára. Mindaddig, amíg a számok nem kezdenek felfelé kúszni – márpedig sok idő már nincs rá –, Orbán nem fogja érezni a nyomást. Ahogy a pártok kapcsán, úgy itt sem akar szívességet tenni.

Akkor fog kiállni, ha az ő érdeke lesz. 

A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.