Első körben az ezredes belső vizsgálatot kezdeményezett, de ezzel csak annyit ért el, hogy őt „rendelték át” másik szervezeti egységhez. Ezt követően feljelentést tett a vezérőrnagy ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen, valamint a sajtóhoz – a Népszavához – fordult.
Az eljárás döcögősen haladt, a nőt időközben a munkavégzés alól is felmentették. A vezérőrnagy tagadta bűnösségét. Az RTL Híradó a napokban adta hírül, hogy az ügyészég – bizonyítottság hiányában – megszüntette a vele szemben indított eljárást. Az ezredest másnap, csütörtökön hívták be a „személyzeti beszélgetésre”, ahol gyakorlatilag a lefokozásáról értesítették. A cél feltehetően az volt, hogy ne maradjon a rendőrség állományában.

„Nem vettek emberszámba. A rendszer megmutatta, hogy mennyire esélytelen fellépni az igazság érdekében” – állapította meg. Szerinte ezért a rendőrséget és az ügyészséget egyaránt felelősség terheli. Az elmúlt csaknem másfél év lelkileg és idegileg is megviselte. „Szorongással küzdök, fulladásos rohamaim vannak. Pszichiátriai kezelésre járok, gyógyszereket szedek” – mondta. Ennek ellenére nem bánta meg, hogy megtette a feljelentést. Legalább a „közvélemény is megtudta, hogy milyen állapotok uralkodnak az ORFK-n.”

A (volt) ezredesnek tudomása van más nőkről is, akik zaklatást szenvedtek el a rendőrségen. A saját példájából kiindulva azonban senkit sem bátorít arra, hogy feljelentést tegyen. Mindenkinek magának kell eldöntenie, vállalja-e az ezzel járó – és kevés sikerrel kecsegtető – procedúrát. Sokaknak komoly nehézséget okozna a rendőrségen kívül munkát találni. Neki ilyen szempontból kedvezőbb a helyzete, közgazdászként van civil foglalkozása. Úgy tervezi, eredeti szakmájában folytatja, az állami szektort pedig jó messzire elkerüli.
A bántalmazási ügyet nem tekinti befejezettnek. Ha panaszát elutasítják, akkor pótmagánvádas eljárást kezdeményez. Végső esetben kész elmenni a strasbourgi emberi jogi bíróságig.