Megmozgatta a fantáziát a múlt héten Washington. Trump híveinek betöréséről a Capitoliumba a magyar kormányfő is beszélt. Mi nem szólunk bele más országok dolgába, mondta.
Arról megfeledkezett, hányszor próbálta befolyásolni a környező országok választásait, elfelejtette Trump melletti nyílt propagandáját, megfeledkezett külügyminiszteréről, aki a még elnökjelölt Biden fiának “zavaros korrupciós ügyeiben” követelt magyarázatot a diplomáciában szokatlanul pokróc módon. A kormányfő emlékezete szelektív.
Akkor is, amikor azt mondja, ismeri a problémát, “a baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal”. Most akkor vagy Trump hívei baloldaliak, vagy a kormányfő akarja a magyar ellenzék erőszakosságára ráhúzni saját választási propagandáját. Mert csak arra akar emlékezni, hogy rendőrsorfallal védték a Parlamentet 2018-ban, s volt olyan politikus, aki füstgránátot dobott az épület felé. 2006 őszét nem említi a kormányfő, még a “szemkilövetős Gyurcsányt” is mellőzi, aki amúgy az ellenzéket gyűri épp maga alá.
Ám ha Gyurcsány rászolgált a jobboldal állandó jelzőjére, akkor miért nem kapja meg kordonbontó jelzőt az ősbűnt elkövető Orbán? S vajon 2006-ban fideszes szónokok asszisztálásával ki csinált közvécét a Kossuth térből? Az akkor kormányzó baloldal, vagy a felheccelt Fidesz-hívők? Ki fejezte be a “hírtévés forradalmat” a köztévé felgyújtott székházának italautomatáinál? A baloldal? De mindez csak a kormányzati propaganda fecsegése, amely a Wahington-szindrómával jövő tavaszi választási félelmeit vetíti előre.
Bele akarják égetni a közgondolkodásba a lehetetlent: miért az – esetleg győztes – ellenzék lesz a felelős, ha a jobboldal akár bizonyos baloldali zavargásokra hivatkozva nem akarná átadni a hatalmat. Ezért feledkeznek meg 2006 őszéről, a jobboldali utcai puccskísérletről, amely aztán a 2010-es alkotmányos puccsban teljesedett ki az utólag Orbán által letagadott fülkeforradalom után. Akadnak aztán itt a “Covid-párti, oltásellenes ellenzék”-féle hülyeségnél mélyebb rétegekből előbukkanó aggodalmak is, hogy a NER talán mégsem ágyazódott be elég alaposan a társadalomba.
A rendszerpárti sajtó újra és úja nekimegy az “egyre gátlástalanabbul fenyegetőző baloldal jogszociológusának”, Fleck Zoltánnak. Mert ő szerintük arról beszél: győzelme esetén a baloldal “felrúgná a demokratikus normákat, a jogot, s törvénytelenül is kész lebontani az alaptörvényt és az intézményrendszert”. Járatlan ember csodálkozhat csak azon a magyar sajátosságon, hogy az illiberális jobboldal félti a demokráciát a szabad választásoktól és az autoriter rendszer lebontását hirdető ellenzéktől.
Ez a félelem valódi oka, a bebetonozott NER közjogi felszámolásának lehetősége. Hogy a polgároknak lesz elég akaratuk kimondani, nem akarnak a NER-ben élni. Ha ez az akarat elég hangos lesz, utána kiderül, átveheti-e békésen a kormányzást az ellenzék, vagy jön a Washington-szindróma, és a jobboldal megszállja azt az utcát, amiről a baloldal lemondott, amikor visszavonult a szavazófülkékbe.