Polyák Gábor egyetemi docens,
„Vajon mi állítja meg a populistákat egy nagyobb országban, ha egy ilyen kis országgal szemben is tehetetlenek voltak?
Az unió – a végeredményt tekintve – saját létét fenyegeti azzal, hogy hagyta, hogy Orbán Viktor ekkorára nőjön.
Európai szintű szereplőt csinált belőle, ráadásul egy multi milliárdost is, amit azóta is hálásan köszönünk a német, holland és a francia adófizetőknek.”
– Így nyilatkozott Polyák Gábor egyetemi docens, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Azt is elmondta, hogy ma brutális fölényben van mind felületek, mind pedig a pénzügyi támogatások tekintetében a kormánypárti média.
– Ki hiszi el azt Orbán Viktornak, akár itthon, akár külföldön, hogy a baloldali, ellenzéki médiának ötven százaléknál magasabb a részesedése Magyarországon?
– A Fidesz-szavazók többsége is azt tapasztalja, hogy a Fidesznek van nagyobb befolyása a médiára. Ez alapján, tehát az sem teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz szavazói mindahányan elfogadják ezt az állítást, vagy készpénznek vennék. Egyébként most már Orbán Viktor sem azt mondja, hogy ballib túlsúly van, hanem azt állítja, hogy mostanra sikerült kialakítani egy fele-fele arányt. Szerinte most helyreállt a világ rendje. A Fidesznek semmilyen értékrendhez nincs semmi köze, mert amit csinál, az se nem jobboldali, se nem konzervatív – túlsúlyról beszél.
– És az állami médiát hova helyezték?
– Azt nem sorolták be, mert az szerintük, mint közmédia, független és elfogulatlan, tehát se ide, se oda nem sorolható. Ebből a torz kategorizálásból az jön ki, hogy fele-fele az arány. Ez pedig nyilvánvalóan butaság. Mi, itt, a Mérték elemző műhelyében nagyon határozottan ki tudjuk mutatni, hogy a piaci súlya a Fidesznek kétharmados, sőt, még ennél is brutálisabb a reklámpiaci arány; körülbelül húsz százalék, ami erről a piacról nem a kormánypárthoz vándorol.
– Az Európai Unió illetékesei mennyire fogadják el a magyar médiahelyzetet?
– Mi tíz éve küzdünk azért, hogy megértessük Európával, hogy mi történik itt. Európa állandóan aggódik, de praktikusan még semmit nem tett a magyar médiaszabadságért. Ez engem tulajdonképpen jobban sokkol, mint amit a Fidesz csinál. Európa állandóan arról papol, hogy milyen fontos a véleményszabadság, nagyon szép dokumentumok készülnek tíz éve folyamatosan. Az unió azonban – praktikusan – semmit nem tett a magyar médiaszabadságért. Nekünk 2016 óta ott van náluk az állami médiafinanszírozásról, ami pontosan kimutatja, hogy brutálisan túlfinanszírozott állami médiánk van. Ha ezt a két beadványt elbírálták volna, és ezekhez nem kellenek új, jogállami mechanizmusok, vagy elegendő lenne hozzányúlni a versenyjoghoz, amelynek gyakorlata is van. Szóval, ha ez alapján beadványunkat elbírálták volna, a magyar médiahelyzet egészen másként nézne ki. Vagyis nekem Európa sokkal nagyobb csalódás, mint a Fidesz. A Fidesztől ezt vártam, az uniótól nagyon nem ezt.
– A január elején életbe lépő új szabály hozhat változást, vagy csak akkor lesz új helyzet, ha lesz kormányváltás?
– Én szkeptikus vagyok, megmondom őszintén. És ebből a szempontból nem is az a kérdés, hogy a jogállamiság megkövetelését előirányzó új szabályhoz milyen új, négyoldalas kiegészítést fűztek, sokkal inkább az a kérdés, hogy az Európai Bizottság akar-e politizálni, vagy nem. A jogállamisági feltételrendszert ugyanis simán meg lehet úszni olyan nyilvánvaló korrupciós esetek felmutatásával, amelyek eddig is ütköztek az unió pénzügyi szabályaival. Korábban is azt láttuk, hogy a nyílt korrupció esetében sem tudott mindig hatékonyan fellépni az EU. De most a fő kérdés az, hogy immár akar-e az unió, és ezen belül a Bizottság beavatkozni olyan esetekben, amikor egy-egy helyzet teljesen egyértelmű, amikor például már ezredszer is kimutatja a Direkt 36, hogy Orbán apja mekkora összegekhez jut uniós pénzekből.
Megismétlem: nagyon szkeptikus vagyok, amit csak erősödni látok. Félnek, mint a tűztől, hogy politikailag érzékeny kérdésekről kelljen véleményt mondaniuk. Ezeket, szerintem a jövőben is simán el tudják kerülni. Tehát nem az a kérdés számunkra, hogy jövőre kezdik el alkalmazni az új szabályt, vagy csak két év múlva, hanem az, hogy milyen bátorsággal fognak nekiállni. Az elmúlt tíz év alapján én nem vagyok bizakodó. |
– Pedig ennél plasztikusabban nem lehet felmutatni, hogy mennyire torzak a magyar médiaviszonyok, akár tartalmi, akár finanszírozási oldalról, akár ha azt nézzük, hogy miként foglal el újabb és újabb felületeket a Fidesz… Miért nem akarja ezt látni az unió? Miért áll meg az elvek szintjén?
– Volt már itt hasonló eset, ugye Berlusconié. Ő sem azért bukott meg, mert Európa bármit tett ellene, pedig ő kifejezetten úgy került hatalomra, hogy a gazdasági, meg a médiaérdekeltségeit konvertálta politikai hatalommá. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az EU korábban sem mutatott határozott fellépést a vélemény- és a sajtószabadságot sértő politikusokkal szemben. Orbán Viktor megítélése máig nem tiszta a német konzervatív pártok körében. Ők mind a mai napig azzal áltatják magukat, hogy Orbán tulajdonképpen egy demokratikus vezető, aki egy picikét talán túllép azokon a megoldásokon, amelyek demokratikus mércével elfogadhatóak, de végül a Parlamentben velük szavaz. És kiszolgálja a német nagytőkét; Audi, Mercedes, Telekom – náluk ebben az országban senki nem érzi jobban magát. Ők nagy-nagy biztonságban vannak.
Európa nem készült fel, sem tíz, sem húsz évvel ezelőtt egy Berlusconira, vagy egy Orbánra, politikai eszköze ellenük máig nincs. És, sajnos, még mindig szólnak érvek amellett – gazdasági érdekek okán –, hogy a Fideszt annál jobban ne bántsák, mint eddig. Vagyis, hogy időnként meghurcolják egy picit, amelyekből a Fidesz gyakorlatilag teljesen sérülésmentesen jön ki.
Világosan látszik, hogy ezt a politikát nagyon elkalkulálták, hiszen már megfertőztük Lengyelországot, Szlovéniát, és Csehország helyzete sem túl biztató. Jövőre megindulnak a nyugat-európai választások; jövőre Németországban, aztán Franciaországban kell izgulni a szélsőjobb szereplése miatt, azaz nem tudtunk kilépni abból a félelemből, hogy vajon a populista erők milyen mértékben erősödnek meg.
Pedig itt volt egy laboratórium, egy nagyon pici ország, nagyon pici gazdasági súllyal; Orbán Viktor dúlását akár jogi, akár gazdasági eszközökkel három éven belül meg tudták volna állítani. És nem tették meg. Vajon mi állítja meg a populistákat egy nagyobb országban, ha egy ilyen kis országgal szemben is tehetetlenek voltak?
Az unió – a végeredményt tekintve – saját létét fenyegeti azzal, hogy hagyta, hogy Orbán Viktor ekkorára nőjön. Európai szintű szereplőt csinált belőle, ráadásul egy multimilliárdost is, amit azóta is hálásan köszönünk a német, holland, francia adófizetőknek.
– Ha ez így van, akkor felvetődik a kérdés. minek beadványokkal fordulni az unióhoz, hiszen ez láthatóan felesleges energia-befektetés…
– A lelkiismeretünk akkor tiszta, ha amit lehet, megteszünk. Ha az ember nem naiv és idealista – mi azok vagyunk –, akkor tényleg nem csinál semmit. De akkor azt a kérdést sem lehet feltenni, hogy vannak-e egyáltalán eszközök fellépni az antidemokratikus folyamatokkal szemben. Ha kijelentjük, hogy még azokkal az eszközökkel sem élünk, amelyek a rendelkezésünkre állnak, akkor egyszersmind azt is mondjuk, hogy eleve lemondunk mindenféle változás, változtatás lehetőségéről. Akkor viszont mi értelme az egésznek, a munkánknak, a létünknek? Mitől fog megváltozni a helyzet? Láthatóan Európa nem hajlandó tenni, de ha az a pici erő, ami még Magyarországon létezik, akár a civilek részéről, akár az ellenzék részéről nem hisznek abban, hogy lehet változtatni, akkor vége van. Muszáj tehát hinni abban, hogy nem akkor fog elmúlni a rendszer, amikor Orbán Viktor aggastyánként levonul a színről.
– Lehet-e azt állítani, hogy Orbán volt az első politikus a rendszerváltás után, aki a média jelentőségét felismerte, hogy az Európai Unió ezekben az ügyekben tehetetlen?
– Az első állítás szerintem nem igaz, a második pedig nem felismerés, csak tapasztalás. Én még nagyon fiatal voltam a rendszerváltás idején, de tudom, hogy már az Antall-kormány valójában túl is dimenzionálta a média jelentőségét politikai szempontból, gondoljunk csak a médiaháborúra. A baloldali pártok viszont tényleg bele voltak kényelmesedve azokba a struktúrákba, amelyeket a médiákban is megörököltek.
– Amire azt hitték, hogy állandó lesz… – A valóság felülírta ezt az állítást; létre lehetett hozni egy olyan médiarendszert, amelyben úgynevezett újságírók, úgynevezett médiát csinálnak. De Antall és az MDF nagyon is felismerte a média jelentőségét.
Ami az EU politikáját illeti; Orbán ebbe úgy csöppent bele 2010-ben, hogy előtte semmilyen tapasztalata nem volt. És azt se felejtsük el, ami egy jellemformáló lépés volt, hogy Orbán, miniszterelnökként, már az elején, elbandukolt Brüsszelbe, hogy elérje az unió hozzájárulását ahhoz, hogy a hiányt háromról hét százalékra emelhesse. A Bizottság nemet mondott neki. Vagyis elvesztette a még csak nem is deklarált első csatáját. Gyakorlatilag az unió egy pillanat alatt felülírta a Fidesz gazdasági programját, aminek alaptétele volt, hogy néhány évig emelkedhet a hiány Magyarországon. Így aztán mindent újra kellett gondolni. Ebből lett a nyugdíjpénztárak államosítása és az a tapasztalás is, hogy bármit tesz Orbán, arra Európa vagy nem reagál, vagy csak lassan teszi, vagy éppen hiába reagál, valódi következmények nem lesznek. Ennek következtében alakult ki az a kommunikációs stílus, hogy amikor Európa kritizál, azt nagyon könnyű leütni azzal, hogy Brüsszel az új Moszkva, és nekünk ne dirigáljon senki. Orbán tehát, az elején nem tudta, hogyan kell Európával bánni, de az EU annyira nem tudta kezelni Orbánt – annak dacára, hogy már látott Berlusconit egy sokkal nagyobb, sokkal erősebb ország élén –, hogy megtapasztalhatta azt, meddig mehet el, és meddig tudja tágítani is a határokat. Így aztán, szép fokozatosan eljutott addig, hogy egy ici-pici, jelentéktelen ország vezetőjeként fenyegethette az EU költségvetését és a felújítási alapot. Ráadásul, amikor ezt tette, nem lesöpörték az asztalról, hanem leálltak vele beszélgetni, alkudozni.
– A magyar médiahelyzetre visszatérve: 2010 óta – és 2020-ban is – hatalmas szeleteket hasított ki belőle a Fidesz. Vajon folytatódni fog ez jövőre? Feladta-e például az RTL Klub bekebelezését? – A Klubrádió elérhetősége – annak ellenére, hogy csak Budapestre szóló frekvenciája van – meglepően nagy. Sokan hallgatják, szerte az országban online is. Most a Médiatanács kezében van, hogy megszüntesse a Klubrádiót, vagy évekig pereskedésre kényszerítse, ilyet már láttunk. Azt kell tehát nézni, mi az, ami marad, amit még érdemes elfoglalni. Ugye ott van a KESMA-ban közel ötszáz médium. Övék az országos rádió, övék az összes megyei lap, övék a TV2, a teljes közmédia…
Az RTL-t nem érdemes bántani, másra használja a maga szent tehén pozícióját, mint a Deutsche Telekom, vagy a BMW, Mercedes, Audi, de ugyanúgy német szent tehén az RTL. Ne felejtsük el, hogy amikor 2014-ben bevezették a reklámadót, akkor bizony Angela Merkel személyesen Orbán Viktornál tette szóvá, hogy ne bántsa az RTL-t. Amíg tehát a német konzervatív pártok vannak hatalmon, addig szerintem az RTL biztonságban van, no meg az is, hogy ott van mögötte egy nagyon erős médiabirodalom, a Bertelsmann; ezek együttesen adnak neki egy nagy-nagy biztonságot. Ezt ma már semelyik másik médiacég nem tudja felmutatni. A kicsiket viszont nem nagyon érdemes rugdosni, nem érdemes bántani a 444-et, mert vagy tönkremennek maguktól, vagy ha nem, hát Fidesz-szavazót úgysem tudnak elcsábítani. Amit még érdemes bekebelezni, az a Centrál Média, nem is annyira a 24.hu, hanem a Nők Lapja miatt, illetve a HVG-t kezdték el kóstolgatni még a nyáron. Látszik, hogy ebbe a két irányba elindultak, ezekkel lehet még sok embert elérni. Én a Centrál Médiát féltem a legjobban, a HVG-t nagyon nehéz átállítani, viszont a Centrál Médiának egy sor olyan lapja van, mint a Nők Lapja, vagy más magazinok, ahol egy-egy jól elhelyezett mondat értékes választói réteget tud megszólítani.
– Vagyis 2021-ben folytatódik a Fidesz-offenzíva… – Igen, még van egy kis mozgástér.
– A szkepszise pedig – már, ami az Európai Uniót illeti – megmarad…
– Megmarad a szkepszisem, de ha nem bíznék abban, hogy valami azért csak történhet, akkor nem csinálnám…